Egy zabolátlan elme – Interjú Michael Chabon-nal

Írta: Hegedűs Claudia - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Jóllehet egyedi módon folytatja azt az írói hagyományt, amelyet a II. világháború utáni zsidó irodalom reneszánszának is nevezhetünk, Michael Chabon komoly figyelmet érdemel. 

Michael Chabon (Fotó: Gage Skidmore)

Bár a Pulitzer-díjas szerző első regénye (The Mysteries of Pittsburgh, 1988.) már három évtizede hangos szakmai-és közönségsikert aratott, a hazai közönség csupán néhány éve olvashatja magyarul a munkáit. A Cartaphilus Kiadó gondozásában, 2012-ben megjelent Jiddis rendőrök szövetsége azonban egy csapásra ismertté tette a zsidó-amerikai szerzőt idehaza is. A régóta Nobel-esélyes Paul Auster életműsorozatot is megjelentető 21. Század Kiadónál pedig immár újabb két Chabon-regény – a főművének tekintett Kavalier és Clay bámulatos kalandjai és a Ragyog a hold című bestsellere – is napvilágot látott. Az amerikai sztáríró e-mailben válaszolt a kérdéseinkre.

Még nem jelent meg magyarul a Kavalier és Clay bámulatos kalandjai, amikor már értő sorokat olvashattunk a regényről Ungvári Tamás: A Gólem és a prágai rabbi (Scolar Kiadó, 2019.) című könyvében. A nemrégiben elhunyt professzor, ebben az utolsó művében arra tett kísérletet, hogy feltárja a Gólem-mítosznak nemcsak az eredetét, de a továbbélését is. Az alaplegenda születésétől eljutunk a jelenig, amikor is, az agyagszolga modern képregényhőssé, egyfajta Harry Houdini-ihlette „Szabadulóművésszé” válik. Ungvári egy külön fejezetet szentel az Ön regényének, s végezetül megállapítja, hogy: „A szabadulás a könyv kulcsa, s ha humorosan is, de a menekülés a regény vezérmotívuma.” Ha úgy tetszik, ez a regény éppúgy szól a varázslatról, beleértve a szuperhősök születését, mint arról, milyen lehetett – zsidóként – felnőni az 1930-as, ’40-es évek Amerikájában. Mindezek mellett, a fő történeti szál természetesen a 20. század egyik leghangsúlyosabb problematikáját feszegeti, miszerint feloldható-e a holokauszt rettenete. Elfogadhatónak tartja ezt az olvasatot?  

Igazság szerint, még egy gondolattal tovább mennék. A szabadulást a menekülés egyik formájának tekintve, a regény a megmenekülés narratívájaként is olvasható. Egyébként a könyv alapgondolatának gyökerei édesapám brooklyni gyerekkorához vezetnek vissza, azokhoz a ’40-es, ’50-es években megélt történetekhez, amelyeket elmesélt nekem. Amúgy a képregények döntő szerepet játszottak nemcsak az ő serdülőkorában, hanem később az én gyerekkoromat is meghatározták. Sokat fantáziáltam és olvastam ezekről a „régi időkről”, amikor a képregények szuperhősei születtek, s ami nem mellékesen egybeesett New York aranykorával. Sok évvel később, amikor már abbahagytam a napi képregény-olvasást, jó néhány olyan impulzus ért, ami további inspirációt adott a könyv megírásához. Az egyik ilyen meghatározó élményem egy cikk volt, amit Siegel és Shuster (Jerry Siegel és Joe Shuster a Superman megálmodói – a szerk.) életéről olvastam egy újságban. Teljesen szíven ütött a zsidó sorstörténetük, ami gyakorlatilag egybecsengett édesapám gyerekkorának világával. A másik ilyen hatás, ami ismét elgondolkodtatott, az volt, amikor egy költözés során előkerült a gyerekkoromból őrzött, egyetlen olyan képregényes cipős-doboz, amiben az összes Jack Kirby könyvet őriztem. (Jack Kirby az amerikai képregény „atyja”, osztrák zsidó bevándorlók gyerekeként született Jacob Kurtzberg néven, s ő alkotta meg egyebek mellett, Amerika Kapitány figuráját. Szerzőtársával – Joe Simon – közösen találták ki, hogy főhősük ökölcsapást mérjen Hitlerre, s az 1940 decemberében megjelent kiadvány címlapján ez a bizonyos képregény pofon látható. Michael Chabon ezt a motívumot használta fel a saját regényében – a szerk.) Különös módon, évekig hurcoltam magammal ezt a dobozt, anélkül, hogy kinyitottam volna. Amikor azonban ezek a régi kiadványok kiestek a szekrényből, hirtelen megcsapott a múlt szaga, a történelem kesernyés illata, s ez eszembe juttatta az újságcikket Superman megálmodóiról. Az emlékek hatása alatt arra gondoltam, hogy mindezek együtt, egy remek kiindulópontját adhatják egy történetnek.

Nemcsak a Kavalier és Clay bámulatos kalandjai, de mindhárom magyarul megjelent regénye felülírja a hagyományos irodalmi kategóriákat, mivelhogy műfajilag sehova sem sorolható munkák. Mondhatjuk, hogy Ön egy zabolátlan író, egy abszolút jó értelemben vett „Szabadulóművész”?

Meggyőződésem, hogy mindenféle irodalmi munka, illetve pontosabban fogalmazva, maga az olvasás élménye, egyfajta szabadulás. Nemcsak abban az értelemben, ahogyan az emberek általában megélik az olvasást, s ennél fogva az unalmas hétköznapokból való kiszakadást értik alatta, hanem egy sokkal összetettebb jelentésére gondolok. Szerintem egy irodalmi mestermű, műfajtól függetlenül, lehetővé teszi számunkra azt, hogy egy kis időre, kitörjünk a saját agyunk, tudatunk börtönéből.

Hihetetlen dinamikájuk van a regényeinek, amit sok esetben a sajátságos nyelvhasználat tesz még különlegesebbé. Bizonyos értelemben olyanok ezek a könyvek, mint a felejthetetlen filmek, amelyek szórakoztatóan elgondolkodtatóak. A Ragyog a hold című, látszólag önéletrajzi regényével mi volt az eredeti szándéka? Álmemoárnak készült, vagy a közelmúltat szerette volna szóra bírni?

Ennek a regénynek az alapötletét az adta, hogy elkezdtem lejegyezni egy történetet, amelyet a nagyapám mesélt a testvéréről. Az alapsztori az volt, hogy a nagy-nagybácsimat a háború után elbocsátották az eladói állásából, hogy helyet csináljanak a börtönből szabadult Alger Hiss számára. (Alger Hiss amerikai kormányzati tisztviselő volt, akit 1948-ban azzal vádoltak, hogy a szovjeteknek kémkedett – a szerk.) Miközben próbáltam összerakni a szálakat, értelemszerűen felkerestem a még élő rokonaimat, hogy megerősítsék néhány részletét a hallott történetnek, s őket hallgatva rájöttem, hogy az ő verziójuk jelentősen különbözik attól a változattól, amit a nagyapám mesélt. Azon a ponton ébredtem rá arra, hogy amiről írni szeretnék, az valójában nem a közelmúlt krónikája, de még csak nem is egy álmemoár, hanem sokkal inkább annak a felfedése, hogyan torzul, változik, állandósul, illetve íródik át, ezáltal keletkezik egy családon belül egy „igaz” történet.  Egyébként minden egyes családi históriánk nagyon egyedi, de az, ahogyan az eredeti történetek az idők során átalakulnak, s először féligazságok, majd visszavonhatatlan hazugságok keverednek ezekbe a mesékbe, nos, ez a folyamat valószínűleg eléggé hasonlóan működhet nemcsak a zsidó famíliák, de bármilyen más család életében is.

Nálunk elsőként a Jiddis Rendőrök Szövetsége jelent meg, s baráti körben sikk volt idézni a könyvből, mert „Fura idők járnak a zsidókra”. Ez a krimibe ágyazott alternatív történelmi regény azzal a gondolattal játszik el, hogy 1948-ban Izrael összeomlott, és az európai zsidók Alaszkában telepedtek le. Ebben a Sitka nevű városkában a sakk és a Messiás-várás a két legkedveltebb tevékenység. Mi motiválta Önt a könyv megírásában, a jiddisül beszélő rokonok vagy a krimi műfaj ászai, úgymint Sir Arthur Conan Doyle, vagy Raymond Chandler? Esetleg tisztelgés Stefan Zweig Sakknovellája előtt?

A felsorolt írók mind-mind inspirálóan hatottak rám, ahogy Iszaak Babel és Ross MacDonald művei is. Ami pedig azt illeti, valóban úgy nőttem fel, hogy az idősebb rokonok jiddisül beszéltek, s ha mondhatom így, a belső fülemben nemcsak hallottam, de éreztem is a jiddis nyelvet. A közvetlen inspirációt viszont az adta a regényhez, amikor megvásároltam a „Mondd jiddisül” című könyvet. Ez a kiadvány egy sorozat részeként jelent meg, aminek az volt az alcíme, hogy „Kifejezések utazóknak”. Az, hogy praktikus tanácsokkal látják el a turistákat, bennem azt előfeltételezte, hogy létezik egy modern, jiddisül beszélő nemzet, amelyiknek van önálló postája, rendőrsége, repülőtere, és így tovább. Természetesen nincs ilyen hely, és soha nem is volt. Ennek ellenére, megpróbáltam elképzelni, hogy ha létezne egy ilyen állam, akkor vajon hogyan tudna működni.

Jiddis állam nem létezik, de a regényei közötti dialógus valós. A Ragyog a hold egyik axiómája, hogy a fiktív valóságban sincs, még ott sem lehetséges abszolút igazság. A Kavalier és Clay bámulatos kalandjai, de a Jiddis Rendőrök Szövetsége sem mond ennek ellent. Tulajdonképpen Ön is azt az utat járja be a prózai műveivel, mint a nagyszerű író elődök, gondolok például Philip Roth, Saul Bellow, Chaim Potok életművére, amit röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy egymással párbeszédet folytató regényeken keresztül meséli el a zsidó sorstörténetet. Ön szerint amerikai-zsidó írónak lenni áldás vagy átok?  

Egyértelműen szerencsés dolognak tartom, hogy amerikai és zsidó írónak is tekinthetem magam. Egyformán hálás vagyok a zsidó és az amerikai identitásomért, és a kifejezetten izgalmas zsidó-amerikai örökségemért, mivelhogy külön-külön is majdhogynem kimeríthetetlen forrásai a különféle történeteknek, hát még így együtt!

 

Címkék:2020-02, Kavalier és Clay bámulatos kalandjai, Michael Chabon, Ragyog a hold

[popup][/popup]