Vona “kész bocsánatot kérni a zsidóságtól és a cigányságtól”

Írta: atv.hu / Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Vona Gábor hosszabb interjút adott az atv.hu-nak, melyben többek között úgy fogalmazott: a „rossz mondatok” és „félrecsúszott folyamat” miatt kész bocsánatot kérni a Jobbik nevében a zsidóságtól és a cigányságtól. Az interjúnak ezt a részletét idézzük az alábbiakban:

Vona, aki kész bocsánatot kérni. Fotó: Reuters / Szabó Bernadett

“Nem borzasztó, hogy egyáltalán szó esik erről, a zsidó származású jobbikos vezetök harmonizálásáról? Emlékszünk Szegedi Csanád kálváriájára.

Igen, az. És igen, megbecsült helyük van a párton belül.

Ön korábban a Parlamentben többször is „cigánybűnözésről” beszélt. Most május elsején pedig arról: kevés nem roma nő szül, viszont a roma oldalon robbanásszerű a születésszám. Miért fenyegetett ezzel?

A cserdi polgármester is egy népességrobbanásról beszélt a magyar társadalmon belül.

Tudja cáfolni, hogy a Duró Dóra-féle műveltségi cenzus „lex roma” lenne, hogy a cigányság ne szavazhasson a választásokon?

Szóba sem került semmiféle etnikai szempont. Az elemi iskolai végzettségről beszéltünk mint feltételről, ráadásul én konkrétan arról, hogy az csak az 1990 után születettekre vonatkozna. A választójogi kérdéskör komplex vizsgálatát indítványoztam a párton belül. Itt nemcsak Dúró Dóra javaslatát, hanem a külföldre vándorolt honfitársaink levélben vagy elektronikus úton történő szavazását és a korhatár csökkentését is vizsgálni fogjuk.

Balczó Zoltán, jobbikos brüsszeli képviselő ülve maradt, amikor a Simone Veilre, első elnökére emlékezve az Európai Parlament egyperces néma felállással tisztelgett.

Ez hazugság.

Fotó van róla. Ezt nehéz másképp értelmezni, mintsem Simone Veil zsidó mivolta miatt.

Nem, ez hazugság.

Két Veil-megemlékezés volt, Balczó Zoltán az egyiken ülve maradt.  

Tessék utánanézni, a második alkalommal az én tudomásom szerint az Európai Parlament egy része állt, egy része ült, valószínűleg nem volt tisztázva, hogy mi a protokoll. Balczó Zoltánért én tűzbe teszem a kezemet, tehát ő soha senkinek az etnikai, vallási, bármilyen származását meg nem sértené, az egyik legtisztességesebb, legtisztább ember a magyar politikában.

Mussolini és a náci Harmadik Birodalom okkult filozófusának, Julius Evolának a könyve még a könyvespolcán van?

Persze. A könyvespolcomon sokféle szerző van. Heideggertől is van könyvem, ő talán be is lépett az NSDAP-be, mégis a XX. század legjelentősebb filozófusaként tartják számon.
 
Volt olyan fázis volt az életében, amikor igazán érdeklődött az Evola által hirdetett doktrínák iránt?

Igen. Szerintem Evola munkássága megkerülhetetlen, ha meg akarjuk érteni Európa múltját, jelenét és jövőjét.

A Jobbik lelkét az én vezetésemmel adtuk 2006-ban, most az én vezetésemmel vettük el – egy éve írta ezt egy hosszú „kínzóan őszintének” minősített Facebook-esszében.

Igen, ez egy erős mondat volt, nagy vitát is kavart.

Alatta az egyik kommentelő ezt írta: „hőzöngő, zsidózó emberekkel nem lehet kormányt váltani. Nem bántani akarom őket, a győzelem után szükség lesz rájuk, de most egy győztes, toleráns csapat kell”. Egy másik kommentelőt is idézek: „Novák Elődnek annak idején feltűnt, ami Vonának nem, hogy az év első újszülöttje a Rikardo nevet kapta, és az előző évben is roma volt az első újszülött”. Milyen volt a Jobbik lelke, amit Ön adott és vett el? Antiszemita, rasszista? A Jobbikot náci pártnak definiálták, illetve rásütötték ezt a bélyeget…

Rám nem nagyon tudták. És a kommentek között nem biztos, hogy mindig valós személyek vannak, ezt fontos tudni. Innentől kezdve ezeknek a megjegyzések is hipotetikusak. Van egy elvi nyilatkozatunk, a polgári Magyarország víziója, a mai Magyarországon az egyetlenegy jövőkép, ami dokumentum formájában megfogalmazódik. Ezt a Jobbik országos elnöksége, aztán a Jobbik országos választmánya, aztán a Jobbik országos kongresszusa teljesen egyhangúan fogadta el. Az én politikám és a Jobbik politikája nem Facebook-kommentekre alapul.

A Jobbik lelkületét nem Érpatak polgármestere fejezte ki, akivel Ön többször találkozott? A Rend és tisztesség modellt „érpataki modellként” emlegette Volner János, az önök frakcióvezetője és átvételre javasolta. Holott Orosz Mihály Zoltán izraeli vezetők, Netanjahu, Simon Perez bábujait égetette.

Változott a Jobbik, kár volna tagadni. Ha valaki nem változik az élete során, akkor az biológiai értelemben meghalt, de szerintem politikailag is. A változás a politikában szerintem nem szégyen vagy nem valami üldözendő dolog. A Jobbik egy fejlődési folyamaton ment át, egy rétegpártból néppárttá vált. És ennek – lehet, hogy ez szerénytelenül hangzik -, de ennek én voltam a motorja. Mert a párt vezetőjeként én találkoztam először azokkal az élményekkel, ingerekkel, érzésekkel, tapasztalattal, ami arra sarkallt, hogy a Jobbiknak meg kell változnia. Ez volt egy nagyon plasztikus mondatba sűrítve: „elvettem a lelkét”.

A nyugdíjasokat ön nem követte meg, miután a Tusnádfürdőn Orbán Viktor ellen sípoló lányhoz való viszonyulásuk kapcsán azt írta: szennyvíz hömpölygött a szájukból, gyűlölet. Kész most a Jobbik, a jobbikosok korábbi antiszemitizmusa, cigányellenessége miatt elnézést kérni?

Én tudok bocsánatot kérni, ha szükséges, ha valakit megbántottam, vagy valahol hibáztam. A nyugdíjasoktól nincs miért bocsánatot kérnem, hiszen soha nem sértettem meg őket, és tisztelem az idős embereket. Az én szüleim is nyugdíjasok. A posztom nem az idős emberekről szólt általában, hanem a Fidesz két felhergelt nyugdíjas szimpatizánsáról. Orbán Viktornak kell bocsánatot kérnie, amiért gusztustalan módon hergeli a fideszes nyugdíjasokat. Én a józan gondolkodású, tisztességes idős emberek nevében követelem, hogy hagyjon fel ezzel a politikával, és fogja vissza a sajátjait!

Ami pedig a cigányságot és zsidóságot illeti, én soha sem tartottam a Jobbikot cigányellenes, antiszemita, rasszista pártnak. Akkor sem, amikor sokan ezzel vádoltak bennünket. Az tény, hogy volt néhány rossz mondat és félrecsúszott folyamat. De mi problémákat vetettünk fel, a szándékunk akkor is építő volt. Akit akkor ezzel, akár én, akár bárki a pártomból megbántott, attól hajlandó vagyok bocsánatot kérni. Még akkor is, ha tőlem, tőlünk a sok hazudozás, csúsztatás, lejáratás miatt soha senki nem fog. De ez már történelem.

A múlt: „Holokamu” a holokauszt helyett, izraeli-magyar parlamenti képviselők listázása, a Duna parti zsidó vascipők…

Én a jelenre és a jövőre koncentrálok, és hála Istennek, ma már senki nem tartja a Jobbikot rasszista, antiszemita pártnak.

Az érpataki polgármester Vecsésen Rend és Tisztesség néven alapított pártot, és volt horogkereszt, náci karlendítés…

Amiért én nem kell, hogy felelősséget vállaljak, ugye?”

A teljes cikk itt olvasható.

*

Érdeklődve várjuk a Vona Gábor által bejelentett bocsánatkérést, a Jobbik szembefordulását gyűlöletkeltő eszméivel és cselekedeteivel, melyek 2006 és 2015 között jelentősen hozzájárultak a zsidó- és cigánygyűlölet megerősödéséhez Magyarországon.

Ahhoz, hogy a Jobbik a civilizált, demokratikus közélet részévé válhasson, világos feltételek állnak rendelkezésre, melyekről itt írtunk.  (A szerk.)

[popup][/popup]