„Valakik megpróbálnak minket ebbe belerángatni”

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Szalay-Bobrovniczky Vince, civil kapcsolatokért felelős államtitkár helyettes  a Heti TV Pirkadat című műsorának vendége volt, ahol Breuer Péter a Mazsihisz körüli feszültségekről kérdezte őt.

Egyesek azt állítják, hogy az állam közbeszólt  – dobta fel a magas labdát Breuer Péter. Amire a politikus természetesen tagadó választ adott.

Az állam egy módon avatkozik bele a zsidó közösség életébe: úgy hogy pénzzel támogatja azt – szögezte le a helyettes államtitkár, példaként említve a Rumbach utcai zsinagógát, amelynek felújítását az állam 3 milliárd forinttal támogatta.

„Én úgy látom, ez egyeseknek fáj, és olyan furcsa kontextusba helyezik a kormány támogatási politikáját – például a kecskeméti imaterem kapcsán –, hogy az a hatalommal való kollaboráció, szervilizmus. Ezek a megfogalmazások a Mazsihisz elnöke részéről visszatérően jönnek.” Nem nagyon boldog attól, hogy a Mazsihisz elnöke ennek kapcsán mutyizásról beszélt a belső levelezésében, mondta az államtitkár helyettes.

„Azt gondolom, hogy valakik megpróbálnak minket ebbe az egészbe belerángatni, amihez semmi közünk sincsen. „Ön – mondta Breuernak – említette hogy a Magyar Nemzet foglalkozott ezzel a kérdéssel, de úgy látom, most már a Szombat nevű újság egy kicsit többet foglakozik, napi szinten írogat erről.”

„Én azt kívánom, hogy oldódjon meg ez a történet, Külső szemlélőként tudom mondani” – összegezte a témával kapcsolatos üzenetét a politikus.

 

PIRKADAT Breuer Péterrel: Szalay-Bobrovniczky Vince

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

 

Címkék:Heisler András, Mazsihisz, Szalay-Bobrovniczky Vince

[popup][/popup]