Ungváry Rudolf a holokauszt-emlékév bojkottjáról

Írta: magyarnarancs.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Ha a Mazsihisz és a többi szervezet részt vesz a holokausztév állami megemlékezéseiben, az rosszabb a Zsidó Tanács egykori gyávaságánál is – fogalmazott az író a DK rendezvényén.

Fotó Németh Dániel

A Fapados Szalon és a Demokratikus Koalíció szerdai kultúrpolitikai konferenciáját pódiumbeszélgetés zárta, amelyen Pikó András kérdezte Radnóti Sándort, Ungváry Rudolfot és Vásárhelyi Máriát. A beszélgetés végén Ungváry Rudolf író a párbeszéd reménytelenségéről és annak következményeiről szólt.

„Ha az ember olyan ellenféllel áll szemben, amely semmilyen kompromisszumot nem fogad el, akkor nincs értelme vitatkozni, mert valóban leértékeli magát az ember, amikor bemegy az ő utcájukba. Világosan ki kell mondani, milyen ez a rendszer, és ennek vállalni kell a konzekvenciáit. Erre alapvető és aktuális példa az elmúlt napok botránya. Ha a Mazsihisz és a többi zsidó szervezet és a többi nem zsidó szervezet hajlandó ezek után, ezzel a szoborral a háttérben akár a legkisebb mértékben is közreműködni az államilag szervezett holokausztévben, akkor ez nem hasonlítható a Zsidó Tanács gyávaságához, mert ott az emberek az életükért rettegtek. Ez a rendszer azonban láthatatlanítja magát a demokrácia mázával, ezért az életért, belátható időn belül, nem kell rettegni. Ha tehát mégis hajlandóak kompromisszumot kötni, akkor erre csak annyit tudok mondani, hogy nekem ehhez semmi közöm nincsen.”

A Magyarországi Zsidó Hitközösségek Szövetsége (Mazsihisz) vasárnapi közleményében azt írta: „az épülő Józsefvárosi Holokauszt emlékközpont ideológiájának ismeretlensége miatt, a Terror Házában rendezett Horthy-konferencián elhangzottak vállalhatatlansága miatt, a közszolgálati rádió Életmentő történetek műsora történelemhamisítása miatt, a német megszállás Szabadság térre tervezett emlékműve miatt és a Veritas Intézet vezetőjének nyilatkozata miatt megfontolja a Holokauszt emlékév eseményeitől való távolmaradását, és bejelenti, hogy a Civil Pályázati Alap keretében elnyert pályázati összegeket csak abban az esetben veszi igénybe, ha a megemlékezés sorozat közösségünk számára vállalható mederbe tér vissza.”

A közlemény megjelenése után vált nyilvánossá a német megszállás emlékművének tervezete, amely az eddigieknél is hevesebb tiltakozást váltott ki, mivel kétségkívül sikerült mélyen alulmúlnia az egyébként sem túl magas elvárásokat. Ezek után meglepő, hogy a Mazsihisz keddi sajtótájékoztatóján már jóval engedékenyebbnek mutatkozott. „Van egy határ, amit ha átlép a holokauszt 70. évfordulójára rendezett megemlékezés-sorozat, akkor a zsidó szervezetnek ki kell lépnie a megemlékezések mögül. Ez a határ viszont még nem érkezett el. Optimisták vagyunk, és úgy hisszük, a negatív, a megemlékezés hitelességét romba döntő folyamatokat még vissza lehet terelni egy normális mederbe” – mondta Heisler András, a szervezet elnöke.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]