Új országos televíziócsatorna indul

Írta: Kovács András/Origo - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Május 1-jétől a HETI TV megkezdi kísérleti adását, és hamarosan az országos kábelszolgáltatók is felveszik a kínálatukba – mondta az Origónak Breuer Péter, a televízió alapító főszerkesztője. A televízió az általános hírek mellett kiemelten foglalkozik majd a hazai és nemzetközi zsidó közösség történéseivel.

2016040115

Breuer Péter: Május 1-től indul a kísérleti adás Forrás: Origo

A televíziózási szokások kezdenek kissé átalakulni, aminek értelmében a nagy, jelentős nézettséggel bíró csatornák mellett,kezd igény mutatkozni a kisebb, valamelyest tematikus televíziók iránt.Ezek, egyrészt igyekeznek teljesíteni a „szokásos” feladatait egy televíziónak, azaz tájékoztatnak, szórakoztatnak, ismereteket adnak át, azonban e feladatok mellett egy egészen más és kiemelten fontos ismérvük is van: képesek közösséget építeni, fejleszteni – mondta az Origónak Breuer Péter, a HETI TV alapítója.

A HETI TV egy teljesen új szemléletű televízió, mely – már nevéből adódóan is – az emberiség történetének egyik legfontosabb könyvére, a Tórára, a hetiszakaszokra épül. A HETI TV mégsem egy vallási műsor, hanem egy állandóan jelenlevő mindennap sugárzó televízió. A HETI TV alcíme szerint ez a televízió: zsidókról is, nem csak zsidóknak szól – mondta a televízió vezetője.

Breuer szerint az új televízió beszámol minden, a közönséget érdeklő híreknek, legyenek azok itthoniak, külföldiek. Folyamatosan szolgáltatja azokat, így folyamatosan szolgálva a közönség, a közösség érdekeit.Stúdióbeszélgetésekkel, filmekkel színesíti a palettát, napi kapcsolatot tartva minden érintettel. Nem csak egy hírműsorról, nem csak egy magazinműsorról beszélünk, hanem egy olyan televízióról, amelyik természetesen reagál a hírekre, eseményekre, de elsősorban a saját meghatározott tematikája mentén halad – mondta Breuer.

A teljes cikk itt olvasható.

Címkék:Breuer Péter, HETI TV

[popup][/popup]