Tizennyolc, vegyi fegyvert előállító, illetve őrző létesítményt semmisítenének meg

Írta: mti - Rovat: Hírek - lapszemle

Egy új izraeli-amerikai készenléti együttműködési terv szerint a két szövetséges ország tizennyolc, vegyi fegyvert előállító, illetve őrző létesítményt semmisítene meg Szíriában Bassár el-Aszad szíriai elnök bukása vagy szélsőségesek fegyverhez jutása esetén – írta vasárnapi számában az amerikai Time magazinra hivatkozva az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című izraeli napilap.

Izraeli tisztségviselők szerint egyelőre nem döntöttek arról, hogy a támadást Izrael és az Egyesült Államok együtt hajtaná-e végre. Az újság szerint az összehangolt akció célja a vegyi és biológiai fegyverek felszámolása lenne Szíriában.

SYRIA: Chemical weapons

Az akciót akkor hajtanák végre, ha Aszad eltűnne, akár mert elhagyná országát, akár mert életét vesztené, vagy ha a felkelők, köztük az al-Kaidához tartozó iszlámista szélsőségesek kezébe kerülnének a fegyverraktárak.

A tervek szerint ha a fegyverek egy része illetéktelen kezekbe kerülne, akkor azokat felkutató, illetve megsemmisítő egységeket is útnak indítanának.

Egy név nélkül nyilatkozó izraeli tisztviselő felhívta a figyelmet, hogy a hónap elejétől az amerikai hadvezetés F-16-os vadászgépeket és Patriot rakétákat állomásoztat a Szíriával szomszédos Jordániában a határnál.

Címkék:Izrael, Szíria, vegyi fegyverek

[popup][/popup]