Rejtő Jenő 75 éve halt meg

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Hetvenöt éve, 1943. január 1-jén halt meg az ukrajnai Jevdokovóban a munkaszolgálatra hurcolt Rejtő Jenő, alias P. Howard, a magyar szórakoztató irodalom egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakja.Reich Jenő néven született 1905. március 29-én Budapesten, apja nyomdai tisztviselő volt. A Kertész utcai polgári iskolából kicsapták, mert szájon vágta zsidózó tanárát. Elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, de statisztálásnál többre nem vitte, mert egyszer leejtette a híres színészt, Törzs Jenőt.

 

Színi tanulmányait Berlinben, Max Reinhardtnál folytatta, közben lovakat csutakolt az ügetőn. Ezután vándorútra kelt, Hamburgban dokkmunkás volt és illatszerárus, Svédországban heringhalász, Genovában építőmunkás, Zürichben gobelinkereskedő, Franciaországban sztepptáncos, dolgozott vándorcirkuszban és járt Afrikában is, az azonban vitatott, hogy az idegenlégióban szolgált-e.

1930-ban kölcsönkért pénzből tért haza Olaszországból, itthon nyelveket tanított és írni kezdett.

Salamon Béla ajánlotta be a Teréz körúti Színpadhoz, ahol házi szerző lett: Aki mer, az nyer című zenés darabját 150-szer adták elő Honthy Hanna és Törzs Jenő főszereplésével, Úrilány szobát keres című színművéből pedig film is készült.

A szakadatlan munka és közben rengeteg kávé, cigaretta és stimuláló szerek azonban felőrölték az idegeit, 1939-ben két hónapot szanatóriumban töltött.

A zsidó törvények miatt élete utolsó éveiben már csak más neve alatt, “négerként” dolgozhatott.

Az Egyedül vagyunk című nyilas lap 1942-ben lényegében feljelentette, hogy zsidó létére még kávéházban írogat és munkaszolgálatra sem hívták be. A behívó hamarosan megérkezett. A nagykátai katonakórházból betegen vitték el egy büntetőszázadba. 1943. január 1-jén halt meg, az ukrajnai Jevdokovóban; beteg, legyengült szervezete nem bírta ki a szörnyű körülményeket, egyes források szerint halálra fagyott. Állítólag még halála előtt is bajtársait szórakoztatta emlékezetből idézett regényrészleteivel. Mindössze harmincnyolc éves volt.

Mintegy 120 jelenete maradt fenn, ezek javát Tévedésből jelentik címmel adták ki 1988-ban. Bár darabjait játszották, regényei sikeresek voltak, volt olyan hónap, amikor 2000 pengőt keresett, bohém életmódja és kártyaszenvedélye miatt mégsem volt soha pénze.

Szoros barátság fűzte Karinthy Frigyeshez, aki a rá jellemző, ötletes módon tette egyik napról a másikra ismertté nevét. Karinthy a Pesti Napló hasábjain Rejtő rejtélyes eltűnéséről számolt be, majd nyílt levelet intézett hozzá, kérve, ne legyen öngyilkos. “Jenő, gyere haza, minden meg van bocsátva!” – fejezte be írását. Az addig ismeretlen Rejtő így már ismert emberként térhetett haza Bécsből.

Zsenialitása regényeiben mutatkozik meg igazán, megújította az úgynevezett ponyvairodalmat. Egy “tízfilléres” regénnyel akár két nap alatt végzett, majd a Nova kiadó pengősregényeit írta. Egy szerződésben kéthetente egy 120 oldalas regény megírását vállalta, amit teljesített is, noha aprólékosan, a szövegen sokat javítva dolgozott. A Nova elvileg külföldi irodalmat adott ki, innen ered a P. Howard írói álnév.

Regényei átmenetek a kalandregény és annak paródiája között, a légiós és matrózregényeket művészetté nemesítette. Hősei csetlő-botló kisemberek, akiknek végül igazságot szolgáltat a sors, a történetek fordulatosak, a jellemek alig árnyaltak. Egyéni humorát a pesti vagánynyelv és aszfalthumor leleményei, szójátékok, meglepő szerkezetek jellemzik. Különösen indításai zseniálisak (Uram, a késemért jöttem; Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat), bizarr fordulatai (Fülig Jimmy és Török Szultán leveleiben) mintát teremtettek. Kiszólásai, csattanói ma is közszájon forognak, regényein nemzedékek nőttek fel.

Legnépszerűbb könyvei: A csontbrigád, Az elveszett cirkáló, A szőke ciklon, A láthatatlan légió, A 14 karátos autó, Az előretolt helyőrség, Vesztegzár a Grand Hotelben és a Piszkos Fred, a kapitány.

Ő az egyetlen ponyvaíró, akit az irodalomtörténet is értékel. Igaz, csak utólag, saját korában alig említették, bár az olvasók egymás kezéből kapkodták ki köteteit.

A második világháború után a hivatalos kultúrpolitika sokáig nem vett tudomást róla, könyvei csak 1960 után jelenhettek meg, azóta viszont nem csökken népszerűsége. Regényei angol, bolgár, cseh, észt, finn, francia, német, olasz, örmény, román és szlovák nyelven is megjelentek. Műveiből több film is készült: A fehér foltból Zsurzs Éva rendezte a Férjhez menni tilos címűt, a Vesztegzárból Palásthy György a Meztelen diplomatát, Somló Tamás 1970-ben forgatta A halhatatlan légiós – akit csak Péhovardnak hívtak című filmet, 1996-ban készült el A három testőr Afrikában Bujtor István rendezésében.

“Kitűnő érzéke volt a szörnyű világban meglátni a jelenségek fonákját, megmutatni az emberellenesben a nevetségest, és e nevetségessé tétellel leleplezni oly sok silányságot” – írta róla Hegedűs Géza.

1994-ben Erzsébetváros önkormányzata emléktáblát állított szülőháza falán, 2001 óta pedig internetes népi kezdeményezésre a Szövetség utcának ez a szakasza, illetve a Hevesi Sándor tér egy része Rejtő Jenő nevét viseli.

2015-ben jelent meg Az ellopott tragédia című kötet, amely a 2003-ban rendezett emlékkiállítás anyagát tartalmazta, 2016-ban pedig A megtalált tragédia címmel adták ki addig kiadatlan, kisebb terjedelmű Rejtő Jenő-szövegeit, fiatalkori verseit, levéltári dokumentumokkal és fotókkal. Piszkos Fred történetét hangoskönyvben is élvezhetjük Bodrogi Gyula tolmácsolásában és készül Varsányi Ferenc rendező Piszkos Fred közbelép című animációs filmje.

 

[popup][/popup]