Netanjahu beavatkozása miatt feloszlott az irodalmi Izrael-díj bizottsága
Benjamin Netanjahu miniszterelnök beleavatkozott az irodalmi Izrael–díjat odaítélő bizottságok összetételébe, tiltakozásul számos professzor visszalépett.
A miniszterelnöki hivatal munkatársai politikai okokból kihúzták három professzor nevét az ország legrangosabb elismeréséről döntő bizottságok tagjainak sorából. Netanjahu a koalíció felbomlása, a Jes Atídhoz párthoz tartozó kulturális miniszter távozása miatt a kulturális tárcát is magánál tartja, s ezért véleményezésre megkapta a grémiumok tagjainak névsorát, de ez eddig általában csak formális jóváhagyást jelentett.
A kormányfő szerdai Facebook-bejegyzésében azzal indokolta beleszólását a névsorokba, hogy „az évek során a díjról döntők közé egyre több szélsőséges, köztük cionistaellenes tagot választottak” – közölte a Háárec című izraeli újság csütörtökön.
A kormányzati lépésre válaszul az irodalmi és a filmbizottság hét másik tagja is felállt székéből, s két, kitüntetésre jelölt irodalmár is azt kérte, hogy vegyék le nevüket a díjazásra érdemesek közül. Az irodalmi elismerésekről döntő csoport összes többi tagja önként távozott két eltávolított kollégájuk miatt, s ezzel idén veszélybe került a függetlenség napján mindig kiosztott irodalmi Izrael-díjak kiadása.