Németországi zsidó közösség: erősödő aggodalom a muszlim antiszemitizmus miatt

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Erősödik a németországi zsidó közösségben az aggodalom a többnyire muzulmán vallású menedékkérők beáramlása révén megjelenő “muszlim antiszemitizmus” miatt – mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés.

Al Quds demonstráció Németországban

A szövetségi parlament (Bundestag) által a németországi antiszemitizmus vizsgálatára felkért független szakértői testület jelentése szerint a németországi zsidó közösségben mutatkozó véleményáramlatokat feltérképező felmérés kimutatta, hogy a közösség viszonyulása a menekültkérdéshez  ellentmondásos.

Sok németországi zsidó ugyan önkéntes, társadalmi munkával hozzájárult a menedékkérők ellátásához, de csupán a megkérdezettek 34 százaléka ért egyet azzal az állítással, hogy a menekültek bevándorlása kedvező változásokat hozhat a németországi zsidók számára.

A túlnyomó többség, 70 százalék egyetért azzal az állítással, hogy “az antiszemitizmus erősödik majd Németországban, mert sok menekült antiszemita”.

Szintén 70 százalék úgy véli, hogy a menekültek beáramlása révén annyira feszültté vált a társadalmi légkör Németországban, hogy kedvezőtlen változások következhetnek be a zsidó közösség helyzetében. Ugyancsak többségi – a megkérdezettek 56 százaléka által osztott – vélemény, hogy megszaporodhatnak a zsidók és zsidó intézmények elleni támadások.

Ugyanakkor 84 százalék azzal az állítással is egyetért, hogy az antiszemitizmus a menekültek nélkül is probléma Németországban – áll a kutatási jelentésben.

A kérdőíves felmérés mellett interjús kutatást is végeztek, amelynek alapján a németországi zsidó közösségben sokan úgy érzékelik, hogy a menekültek révén megjelenő antiszemitizmus egyre agresszívebb, erőszakosabb formát ölt. Sok interjúalany hangot adott annak a véleményének is, hogy a muzulmán országokból érkező menekültek “antiszemita nevelést” kaptak hazájukban. Ugyancsak sokan jelezték, hogy attól tartanak, nem kapnak védelmet, ha felerősödik a muzulmán csoportok részéről fenyegető veszély – olvasható a jelentésben, amely szerint csaknem valamennyi interjúalany beszélt arról, hogy fél a “muszlim antiszemitizmusnak” a menekültek beáramlása révén zajló erősödésétől.

Azonban – tették hozzá a Bundestag megbízásából dolgozó kutatók – ez a fajta “importált gyűlölet” csak egy a németországi antiszemitizmus különböző formái közül.

A szakértők szerint a német lakosság ötödére jellemző a látens antiszemitizmus, és a migrációs válság miatt a nyilvánosságban a muzulmán vallású emberek jelennek meg a németországi antiszemitizmust okozó fő tényezőként. Így elterelődik a figyelem a nem importált zsidóellenesség fő hordozójáról, a szélsőjobboldali szubkultúráról, és míg a muzulmán társadalmi szervezetek és vallási intézmények általánosító módon az antiszemita uszítás színtereiként jelennek meg, egyelőre nincsenek tudományos adatok arról, hogy valójában mennyire jellemző a zsidógyűlölet a  németországi muzulmán közösségre.

A 82,2 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muzulmán él, többségük szunnita török. A menekülthullám révén 2015 óta valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban. A zsidó vallási közösségek tagjainak létszáma nagyjából 100 ezerre tehető.

 

 

[popup][/popup]