Nem házasodhat hazájában Izrael olimpiai bajnoka

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

„Van egy fehérorosz barátnője, akivel három éve élnek együtt, de az állam nem engedi, hogy összeházasodjanak” – panaszkodott a 103 FM rádiónak Artem Dolgopyat édesanyja azután, hogy fia aranyérmet nyert Tokióban.

Dologpyat a tokiói olimpián (forrás: wikipedia)

A tornász édesapja – tudósít a 444.hu – az ukrajnai zsidó közösségből származik, onnan települt Izraelbe feleségével, aki viszont keresztény, így az Izraelben mértékadó zsidó vallási törvények szerint Artem is annak számít. Márpedig Izraelben nem létezik a polgári esküvő intézménye, csak vallási szertartás lehetséges.

Dolgopyat győzelme most ismét felhívta a figyelmet erre a témára Izraelben. A Jerusalem Post azt írja, évente 9000 pár utazik külföldre, hogy ott tartsák meg a polgári esküvőjüket – amit az izraeli törvények érvényesnek ismernek el. Az új kormánykoalícióban két párt is van – a Merec és a Munkapárt – amelyik támogatja a civil házasságkötést, ám a kormányprogramba ezt nem sikerült beemelniük. Most a két párt – a Jair Lapid vezette Jes Atid párttal együttműködve – azt tervezi, hogy az élettársi kapcsolatot próbálják valamiképp törvényessé tenni.

Teljes cikk

[popup][/popup]