Költészet napi meghívó

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Dúdolok én,
s mert fúj a szél,
előredőlök hát én is,

és ez a dal
előredől
énvelem együtt egy kissé.

(Bereményi Géza:  Antoine, Desiré és a szél)

Apr11_Beremenyi Geza

Bereményi Géza

A Költészet Napja alkalmából és tiszteletére a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Centrál Kávéház egy különleges, nem csak irodalmi élményt ígérő estre várja a kortárs irodalom (és zene) kedvelőit.

2016-ban, „Versek” címmel, a szerző 70 születésnapjára a Magvető kiadónál jelentek meg Bereményi Géza régi és új versei. Legtöbben dalszerzőként ismerik Bereményit, azt kevesebben tudják, hogy – bár dalszövegeit is verseknek tartja – versei is remek alkotások. A kötet darabjai egy lírai önéletrajzot alkotnak, ezáltal egyfajta időutazásra is repítenek bennünket.

Költészet napi estünkön ezekből a versekből hallhatunk egy csokorral Bereményi saját előadásában. Néhány, részben a Versek című kötetben szereplő, részben azon kívül megjelent verset Novák János zenésített meg, mely dalok szintén felcsendülnek – Novák János előadásában – az est folyamán.

További közreműködők: Hajdú Tibor és Szalay Bence, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, Börcsök Enikő és Zsótér Sándor tanítványai.

A programot Szabó István állította össze.

Időpont: 2016. április 11. hétfő, 18:00 óra
Helyszín: Centrál Kávéház (Budapest V. ker., Károlyi utca 9.)
Részvételi díj: 1500 Ft, amely tartalmaz egy kávét vagy teát.
Tekintettel arra, hogy a helyek száma korlátozott, kérjük, hogy a [email protected] címen szíveskedjék e-mailben regisztrálni.

További információk a Mazsike honlapján (www.mazsike.hu), illetve a 311-6665-ös telefonszámon, vagy a [email protected] címen kérhető.

[popup][/popup]