Izrael: biztosan véd a Pfizer vakcina
A második Pfizer-oltás után egy héttel vagy később fertőződöttek körében a halálesetek száma nulla.
Az izraeli Egészségügyi Minisztérium adataiból – írja a hetek.hu – messzemenő következtetéseket lehet levonni. Izraelben már tavaly év vége óta tömegesen oltják a lakosságot, kizárólag a Pfizer-Biontech védőoltásokkal. Az azóta eltelt időben kiderült, hogy a vakcina nem csak a súlyos szövődményektől, de a koronavírus okozta haláltól is megvédi az embereket.
Februári adatok szerint 935 Covidhoz köthető haláleset volt Izraelben, s az elhunytak közül 78% vagy nem volt oltva, vagy csak egyszer.
A második Pfizer-oltás után egy héttel vagy később fertőződöttek körében viszont a halálesetek száma nulla, tehát senki sem halt meg – a vakcinának hála.
Az oltás megvéd a súlyos szövődményektől is, a legfrissebb adatok az oltási kampány sikerét igazolják.
Izraelben a tömeges oltás kezdete óta a súlyos, illetve kritikus állapotban kórházba ápolásra szoruló 6095 koronavírusos beteg közül csak 175 olyan személy volt, aki már megkapta mind a két oltást.
„Mi vagyunk az első ország, amelyik újjáéledt a beadott oltások millióinak következtében” – büszkélkedett Benjamin Netanjahu.
Izrael újra nyit: vasárnaptól bárki mehet az üzletekbe Izraelben, de az edzőtermekbe, szállodákba és színházakba csak a zöld utat adó útlevéllel rendelkezők mehettek be. Ilyet az kaphat, aki mindkét vakcinadózist több mint egy héttel korábban megkapta, vagy már meggyógyult a betegségből.
Címkék:haláleset, Izrael, Pfizer vakcina