Izrael biztonsági övezet kialakítását tervezi Dél-Libanonban

Írta: BS - Rovat: Hírek - lapszemle

Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint közvetlen tárgyalások kezdődhetnek a két ország között.

Benjamin Netanjahu

Israel Katz izraeli védelmi miniszter közlése szerint a tegnapi légicsapásokban több mint 200 Hezbollah-harcossal végeztek, és a terrorszervezet „tűzszünetért könyörög”.

„Az Örök Sötétség hadművelet nagyon súlyos csapást mért a Hezbollahra, amelyet sokkolt és összezavart a behatolás mélysége és a támadás mértéke – mondta. – Több mint 200 terroristát likvidáltunk, így az ebben a hadjáratban megölt személyek száma meghaladja az 1400-at; ez több mint kétszerese a második libanoni háborúban elesettek számának”

Katz részletezte az izraeli hadsereg terveit egy új „biztonsági övezet” kialakítására Dél-Libanonban, amely négy „sávból” állna:

Az első a határsáv, ahol az IDF lerombolná a libanoni falvakat, megakadályozva, hogy a Hezbollah az Izrael elleni támadások kiindulópontjaként használja őket.

A második a „védelmi sáv” Libanon területén belül, ahol az IDF jelenleg öt előretolt katonai állást tart fenn. Katz szerint ezt 15-re bővítik.

A harmadik az úgynevezett „páncéltörő sáv”, ahonnan a hadsereg értékelése szerint a Hezbollah közvetlenül is indíthat páncéltörő rakétákat izraeli települések ellen. (Az IDF kedden bejelentette, hogy itt már végrehajtotta a telepítési műveletét.)

A negyedik a Litani folyó, ahol az IDF „megakadályozza a terroristák további beszivárgását és a lakosok visszatérését délre”. (ToI)

*

Egy friss hír szerint Izrael „a lehető leghamarabb” megkezdi a tárgyalásokat Libanonnal, ezt Benjamin Netanjahu jelentette be.

„Libanon ismételt felhívásaira tekintettel, amelyek tárgyalásokat szorgalmaznak – mondta Netanjahu –, tegnap utasítottam a kormányt, hogy a lehető leghamarabb kezdje meg a közvetlen tárgyalásokat Libanonnal.” Hozzátette, hogy „Izrael „értékeli Libanon miniszterelnökének mai felhívását Bejrút demilitarizálására.”

A tárgyalások „a Hezbollah lefegyverzésére és a békés kapcsolatok kialakítására fognak összpontosítani a két ország között”. (ToI)