Izrael 400 hektárnyi területet foglalt el

Írta: MTI / Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Izrael vasárnap jelentette be, 400 hektárnyi területet foglal el Ciszjordánia területéből – írja hírügynökségekre hivatkozva az al-Dzsazíra – adta tovább a hírt az MTI, de a Haarec is foglalkozik a bejelentéssel.

Benjamin_Netanjahu_Europress AFP

Netanjahu miniszterelnök népszerűsége csökkent – lehet, hogy ennek ellensúlyozását szolgálja a nemzetközileg bírált területfoglalás.

A pánarab hírtelevízió szerint  elmúlt harminc évben ez a legnagyobb ciszjordániai földelkobzás, amely után az Egyesült Államok Izraelt a területigény visszavonására szólította fel. Az amerikai külügyminisztérium szerint a bejelentés „kontraproduktív” azokhoz a tárgyalásokhoz képest, amelyek mellett Izrael is hitet tett.

A palesztin elnök, Mahmúd Abbász is ezzel összhangban szólalt meg. A hivatalos palesztin álláspont szerint a mostani területfoglalás csak további súrlódást okoz majd Izrael Gázai övezet elleni hadművelete, az Erős Szikla után, amelyben több mint kétezer palesztin halt meg és tízezren sebesültek meg.

Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben nagyjából félmillió izraeli és 2,4 millió palesztin él.

*

A napokban közzétett adatok szerint az Erős Szikla hadművelet utolsó heteiben jelentősen zuhant az izraeli miniszterelnök népszerűsége. Elképzelhető, hogy ennek ellensúlyozását szolgálja a területfoglalás, vagy a korábbinál nagyobb izraeli veszteségekről szóló hírekről kívánja elterelni a figyelmet.

Külpolitikailag azonban – elsősorban a palesztinokkal, azon belül is a Mahmud Abbasz vezette Fatah mozgalommal folytatandó tárgyalások szempontjából aligha szerencsés a lépés, mely – ismerve a korábbi hasonló lépések nemzetközi fogadtatását – Izrael külföldi megítélésének is árt. (A szerk.)

[popup][/popup]