Horthy és Szálasi – 1944-ben

Írta: Karsai László / nol.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A Nyilaskeresztes Párt rákoscsabai alapszervezetének vezetője 1944. október 18-án felkérte a községi elöljáróságot, hogy a „hivatali helyiségeiben található összes arcképeket (sic!), amelyek a mai politikai szempontból nézve nem nemzetiek, szervezetünknek adja át”.

Budapest, Ferenc Szálasi

Szálasi Ferenc 1944 októberében (fotó: Bundesarchiv)

Az elöljáróság engedelmeskedett és, mint írásban rögzítették: a „Horthy-képek bevétettek, s a pártnak kiadattak”. Az október 15-én német fegyveres segítséggel, puccsal hatalomra került nyilasok Horthy Miklós kormányzót, miután megpróbált fegyverszünetet kötni a szövetségesekkel, „hazaárulónak”, „zsidóbérencnek” nevezték röplapjaikon, plakátjaikon. Rákoscsabán is tudták, hogy az új politikai helyzetben kinek az arcképeit kell a hivatali helyiségekből eltávolítani.

Ma a kormányzót sokan nagy hazafinak, nemzetmentőnek és nem utolsósorban a budapesti zsidók megmentőjének próbálják beállítani. A történelemhamisítók, élükön Schmidt Máriával állítják: hazánk 1944.március 19-én elveszítette önállóságát, a megszállt, eltiport országban esély sem volt ellenállni. A nácik pedig, látható Schmidt állandó kiállításán 2002 óta a Terror Háza Múzeumban, a megszállás után azonnal hatalomra juttatták a nyilasokat, akik elkezdték a Dunába lőni a zsidókat.

Kérdés, hogy ha az ország csak tehetetlen, megszállt áldozat, vezetői pedig egy Gábriel arkangyal szomorúságával nézik, mit művelnek a megszállók, akkor a kormányzó hogyan tudta hadseregét bevetve megvédeni a zsidókat. A mai kurzustörténész szolgálólányai (és férfiai) állítják, hogy Horthy 1944. július 2-ig, amikor menye állítólag a kezébe adta az úgynevezett Auschwitz-jegyzőkönyveket, semmit sem tudott arról, mit művelnek a nácik Európa-szerte a zsidókkal.

Holott diplomáciai jelentések, tárgyalási jegyzőkönyvek és más dokumentumok bizonyítják, hogy Horthy már 1942 nyarától tisztában volt azzal, hogy mit jelent „a zsidókérdés végső megoldása”. Amikor Antall József, majd utóda, Boross Péter elkezdte a „nemzetmentő”, sőt „zsidómentő” Horthyt ünnepelni, Schmidt Mária nem győzte különböző rádió- és tévéműsorokban magyarázgatni, hogy Horthy semmit nem tudott a haláltáborokról, arról, hogy a nácik milliószámra mészárolják a zsidókat.

1993 szeptemberében az MDF-kormány miniszterei „civilben” egymás sarkát taposták Kenderesen, hogy minél közelebb legyenek a kormányzó újratemetésén a ravatalozóhoz. Horthy a megszállás után kinevezte belügyi államtitkárnak két régi szegedi „vitézét”, a hírhedt antiszemita Endre Lászlót, valamint Szálasi és hungaristái egyik fő politikai ellenfelét, a vetélytárs Nemzetiszocialista Párt egyik vezetőjét, Baky Lászlót.

Mindkettőjüknek azt mondta, amikor audiencián fogadta őket, hogy a vidéki zsidókat, a „galíciánereket”, a kommunista zsidókat vihetik a németek, csak a nagytőkéseket, a Chorinékat, a Vidáékat kíméljék meg. Talán úgy vélte, hogy a megszállók kivonulnak az országból, ha a zsidókérdést „megoldják”. Sztójay Döme, az akkori berlini követ, akiről a kormányzó is tudta, hogy zsidófaló antiszemita, a kormányzó kapacitálására vállalta a miniszterelnöki posztot a megszállás után.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]