Gantz: a jeruzsálemi zászlós felvonulás útvonalát módosítani kell

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Beni Gantz védelmi miniszter szombaton kijelentette, hogy a jeruzsálemi zászlós felvonulás tervezett útvonalát módosítani kell, hogy elkerüljék a további feszültségeket.

Gantz biztonsági értékelést tartott – írja az ujkelet.live – a hadsereg vezérkari főnökével, az országos rendőrfőkapitánnyal, a főügyésszel, a Központi Kerületi Parancsnokság vezetőjével és a Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken vezetőjével, mely katonai összekötőként szolgál a palesztinokkal, és más biztonsági tisztviselőkkel.

A találkozót követően Gantz közleményt adott ki, amely szerint ,,a védelmi miniszter egyetértett abban, hogy a zászlós menetet nem szabad úgy megtartani, hogy az különleges biztonsági intézkedéseket igényelne, vagy megzavarná a békét vagy a jelenlegi politikai gyakorlatot”.

A közlemény hozzátette: ,,a védelmi miniszter minden érintett számára hangsúlyozta, hogy kiigazításokat kell eszközölni a tervben és felelősségteljesen kell cselekedni, és kijelentette, hogy a várható eseménysorozatra tekintettel politikai, biztonsági és polgári érzékenységre való tekintettel kell eljárni.”

Gantz bejelentésére válaszul Becalel Szmotrich, a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus vezetője „gyávának” nevezte a védelmi minisztert.

„Nem azért vártunk 2000 évig egy zsidó, független, szuverén államra, hogy egy gyáva védelmi miniszter nyilvánosan meghajoljon a Hamász terrorfenyegetése előtt (újabb fenyegetésekre és újabb terrorizmusra invitálva), és megpróbálja megakadályozni, hogy a zsidók Izrael zászlaival vonuljanak Jeruzsálemben, szent városunkban és egyesített fővárosunkban”- írta Szmotrich Twitteren, felszólítva Benjamin Netanjahu miniszterelnököt és Amir Ohana közbiztonsági minisztert, hogy jelentsék be a menetet tervek szerinti megtartását.

Teljes cikk

Címkék:Benny Gantz, Jeruzsálem, Zászlós felvonulás

[popup][/popup]