Féner Tamás kiállítás nyílik a 2B Galériában
Egy portré lehet attributált vagy nem attributált. Nem attributált portréról akkor beszélünk, ha az ábrázolt személy közismertségére bízzuk képünk felismerhetőségét.
Amennyiben az ismert személyről kialakult képet meg akarjuk másítani, vagy ki akarjuk egészíteni, attribútumot alkalmazunk. Fénertől tudom, hogy a hatvanas években Bárdy György színésznek volt csak sport cabrioletje és Hildebrand István operatőré volt a talán egyetlen P 70-es NDK-s kocsi. Szerettek autóikkal fényképezkedni, ezzel is erősítve társadalmi státuszukat. És persze vannak azok, akiket szinte csak a velük együtt ábrázolt tárgyak alapján tudunk beazonosítani: pl. a kulcsot lengető Szent Péter, a nyilakkal összelövöldözött Szent Sebestyén, a bőrvödrös Flórián.
Féner Tamás hosszú pályafutása során többféle megközelítésben foglalkozott portré fotografálással. Legújabb sorozatára kísérletként tekint, melyben az általa szeretett és becsült személyek portréit tárgyakkal találkoztatja. Ez a kísérlet odáig megy, hogy néha már csak az attribútum és az ábrázolni kívántra utaló holmi van jelen, mint a Schaár Erzsébet-képen, ahol a művésznő egy ismert kisplasztikáját fonja körbe acélpálcikákkal, vagy amikor Bálint Endre egyik fontos motívumát, a szentendrei halász- céhmesterpinceablak rácsát ábrázoló grafikáját ütközteti Bálint nyaranta használt parasztház udvarának képével.
Féner felhasznált tárgyainak, vagy ahogy ő szereti hívni őket: a jeleknek, adott kultúrkörben könnyen dekódolható jelentésük volt és van. A jel a valóság egy olyan, érzékszerveinkkel felfogható darabja, amely az elme számára egy másik valóságdarabra, jelenségre utal. Ebbe az asszociációs mezőbe kerül Fénernél a nyomdai regál (szedőszekrény), a Vizsolyi Biblia, egy Tóra-tekercs szövegképe, a vízzel töltött gömb-akvárium, az acélspirál, az autó-rugó, így kerül Komoróczy Gézához a vatikáni hellenisztikus Nílus szobor, Schweitzer Józsefhez a komáromi vár pincéjében csendesen málladozó szobor-másolatok.
A meghívón Ferge Zsuzsa portréja.
