Elhunyt Szilágyi Júlia kolozsvári irodalomkritikus
Meghalt Szilágyi Júlia esszéíró, irodalomkritikus, tanár és gondolkodó. Életével és munkásságával mindannyiunknak példát mutatott. Szellemi szenvedély, emberi tartás és függetlenség jellemezte őt egész életében, olyan értékek, amelyekért soha nem engedett a hatalomnak és a középszerűségnek. 88 éves volt.
Szilágyi Júlia
1936. augusztus 1-jén született Kolozsváron, egy olyan családban, ahol a kultúra és az erős nők hagyománya meghatározta világképét. Sorsát gyermekkorától kezdve áthatotta a történelem brutalitása: zsidó származása miatt üldözték, menekülnie kellett, megélte a háború és a totalitarizmus legsötétebb éveit. Ez azonban nem törte meg, hanem még inkább megerősítette benne a szellemi szabadság iránti vágyat és az emberekbe vetett hitet – írja róla a Transtelex.
Irodalomkritikusként kezdte pályáját: a Korunkban indult 1958-ban, 1969-től a kolozsvári lap belső munkatársa lett. Hamar felismerte, hogy a művészet nem választható el az egyéni erkölcsi felelősségtől. Az esszé lett az ő igazi műfaja – nemcsak írásformaként, hanem egyfajta szellemi magatartásként is. Írásaiban mindig az egyéni és kollektív felelősség kérdését boncolgatta, mély gondolatisággal és bátor őszinteséggel. Első könyve kismonográfia vagy nagyesszé volt Swiftről (1968), a forradalom előtt mindössze egyetlen kritika- és esszéválogatása jelent meg (A helyszín hatalma, 1979). Csak 1992-től taníthatott a kolozsvári egyetemen, beszélgetései a diákokkal gyakran a lakásán zajlottak, mely hagyományosan „művelt porszagot” árasztott (TGM), és „oázis volt sokaknak” (Láng Zsolt). Olyan könyvek fűződnek nevéhez, mint a Mit olvas, Hamlet herceg?, Versenymű égő zongorára vagy az Álmatlan könyv, amelyben önéletrajzi emlékeit osztotta meg.
