Egy év börtön holokamuzásért

Írta: index.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. július 2-án bíróság elé állításon kihirdetett ítéletében P. Pétert folytatólagosan elkövetett nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 2 évre felfüggesztette, áll a Fővárosi Törvényszék közleményében.

A bíróság ítéletében megállapította, hogy a vádlott az elmúlt három évben – egyéb matricák mellett – „Holokamu” szövegű matricát helyezett el a saját tulajdonában és kizárólagos használatában álló gépjárművén, bárki számára jól látható és könnyen olvasható helyen. Ezzel, a nemzeti szocialista Németország által elkövetett népirtást, a Holokausztot gunyoros szóvicc formájában tagadó matricával a közúti forgalomban folyamatosan részt vett.

A vádlott arra hivatkozott, hogy ő csak fel kívánta hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a zsidóság kisajátítja a holokauszt fogalmát, holott a történelemben előfordultak egyéb, a feketék, indiánok, örmények elleni „holokausztok” is.

 A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte az ilyen jellegű, a gyűlöletbeszéd fogalmába tartozó bűncselekmények számának folyamatos emelkedését, enyhítő körülményként pedig a vádlott büntetlen előéletét és azt, hogy 2 nagykorú, de még tanuló gyermek eltartásáról gondoskodik.

Az ítélet nem jogerős.

[popup][/popup]