Csökkentették az auschwitzi emlékmúzeum meggyalázása miatt elítélt két férfi büntetését

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Csökkentette a krakkói kerületi bíróság kedden az auschwitzi emlékmúzeum meggyalázása miatt tavaly szabadságvesztésre elítélt két, lengyel, illetve fehérorosz állampolgárságú férfi büntetését. 

A kép még a letartóztatáskor készült.

A két fővádlottat tavaly januárban másfél év, illetve tizennégy hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A fellebbezés nyomán hozott keddi jogerős bírósági döntés egy évre, illetve nyolc hónapra csökkentette a büntetést.

A kettejük által vezetett 11 fős csoport, melynek egy német állampolgár is tagja volt, 2017-ben az egykori náci német koncentrációs tábor hírhedt, “Arbeit macht frei” feliratú kapujánál meztelenre vetkőzött, a főkapura a Love feliratú transzparenst függesztették ki, és több késszúrással megöltek egy birkát. Akciójukat utólag háborúellenes művésztiltakozásnak állították be.

A bíró szerint az elítéltek akkor is megbecstelenítették az auschwitzi emlékhelyet, ha nem ez lett volna a közvetlen szándékuk.

A bíróság csökkentette a csoport összes tagja számára eredetileg kiszabott magas pénzbírságokat is, emellett lényegesen lerövidítette a két fővádlott számára kirótt, többéves állattartási tilalmat. (MTI)

[popup][/popup]