Antiszemitizmus gyanú vetül Dürer egyik festményére
Az elmúlt húsz év legnagyobb Dürer-kiállítására készül a londoni National Gallery, ami novemberben nyitja meg kapuit. Az egyik képet azonban máris eltávolították a kiállítást beharangozó online katalógusból.

Albrecht Dürer: Jézus a doktorok között (Forrás: wga.hu)
Zsidó szervezetek kérésére távolította el online katalógusából a brit Nemzeti Galéria Dürer Jézus a doktorok között című, 1506-ban készült festményét, mert az egyesek szerint sértő és antiszemita módon ábrázolja a zsidó teológusokat.
Erről tudósít az Arutz 7 nyomán a Fidelio.hu.
A londoni múzeum szóvivője úgy reagált, hogy tiszteletben tartják a kérést, majd hozzátette, hogy meg fogják vizsgálni a kiállítandó képeket és leírásaikat, hogy azok ne tartalmazzanak egyetlen közösség számára sem esetlegesen sértő részleteket.
A Jézus a doktorok között (1506) eredetileg a Thyssen-Bornemisza Múzeumban látható. A kompozíción a gyermek Jézust idős, groteszk arckifejezésű férfiak veszik körül, a kép közvetlen fókuszában pedig Jézus, és az egyik vén kezei kavarognak.