A Tisza-frakció egyhangú álláspontja, hogy Polgár Judit a legalkalmasabb jelölt az államfői posztra

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Bujdosó Andrea azzal kezdte, hogy esküjében azt mondta, képviselőségét a magyar nemzet javára gyakorolja. Ehhez képest szerinte Toroczkai néhány százezer embert képvisel, Bóka 2,5 millió embert képvisel, Rétvári pedig senkit sem képvisel, ők a Tisza-frakcióban 141-en az egész országot képviselik. Mint mondta, a magyar államfő kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, Sulyok Tamás szerinte egyik követelménynek sem felelt meg.

Bujdosó Andrea, Tisza frakcióvezető a Parlamentben (Fotó: Bődey János / Telex)

A parlamentben sok minden elhangzott a köztársasági elnökkel kapcsolatban, ez alapján Bujdosó szerint alapvető eltérés van az ellenzéki képviselők és a magyar emberek túlnyomó többségének megélése között – írja a Telex.hu.

Szerinte a parlamentben ülő képviselők úgy tesznek, mintha az elmúlt 16 évben egy normális, alkotmányos demokráciában éltünk volna, és ebben zajlott volna le a választás, míg az emberek egy elnyomó rendszerként élték meg. A köztársasági elnök viszont erről sosem szólalt meg, ahogy arról sem, hogy Magyarországon szerinte nem volt piaci verseny, a kultúrában, a tudományban, a sportban is csak az létezett, aki a Fidesz mellett állt. Sulyok nem szólalt meg erről, és a gyermekvédelemben történt visszaélések kapcsán sem, nem lehetett hallani a nemzet hangját.

Bujdosó szerint a Tisza győzelme nem azt jelenti, amit a működő politikai váltógazdaságokban egy győzelem jelenteni szokott, a Tisza mögött egy egyértelmű akaratot kifejező mozgalom állt, ami azt üzente: vége van. Az Orbán-kormány 2010-ben történelmi lehetőséget kapott a társadalmi konszenzus létrehozására, de ezzel nem élt, most az ő feladatuk, hogy lebontsák a NER-t. Bujdosó azt mondta, a Tisza-frakció egyhangú álláspontja szerint Polgár Judit a legalkalmasabb jelölt az államfői posztra. Erről a végleges döntést a következő frakcióülésen hozzák meg.