A Szabadság téri emlékmű maradhatna – de átalakítva
A Holokauszt túlélőinek Egyesület (NÜB) levele a Szabadság téri emlékművel kapcsolatban.

Schiffer János
Karácsony Gergely főpolgármester társadalmi párbeszédet kezdeményez a Szabadság téren tizenkét éve titokban felállított német megszállási emlékmű sorsáról. Egyetértünk a főpolgármesterrel abban, hogy ez az emlékmű „végtelenül ízléstelen és végtelenül hazug” – ugyanakkor éppen emiatt javasoljuk, hogy maradjon csak a helyén. Így hirdesse sokáig, hogy milyen ízléstelen és hazug volt az a hatalom, amely 2014-ben felállította.
Lehetne Budapestnek Bécs példáját követnie: mint ismert, az osztrák fővárosban nem távolították el Karl Lueger egykori polgármester szobrát, mert jelentős szerepe volt Bécs modernizálásában, de mivel Lueger végtelenül antiszemita volt, a szobrát – annak talapzatával együtt – megdöntötték jobbra. Ezzel azt jelezték, hogy Lueger és a hozzá hasonló antiszemiták világában valami nincs rendben, náluk az erkölcs „kibillent” a helyéről. A megbillentett szobrot bárki megtekintheti a Stubentor metróállomásnál, a Ringstraße mellett, és elgondolkodhat a világ rendjén. Biztosan lehet más példákat is találni így a német emlékezet politikában.
Olyan megoldást javaslunk a Szabadság téri emlékmű esetében, például csak nem oldalra, hanem előre, a föld felé döntené, így jelezve, hogy az egész ország a földbe állt azoktól a hazug eszméktől, amiket ez az emlékmű hirdet. Javasoljuk azt is, hogy a helyszínen állítsanak fel egy emlékjelet, mementóként a spontán kiállítás elemeiből, amely azon igaz emberek előtt is tiszteleg, akik a történelmi igazság és a tiszta erkölcs nevében 2014 óta ezen a helyen napról napra, hónapról hónapra, évről évre fáradhatatlanul tiltakoztak az emlékmű ellen. Meg vagyunk győződve róla, hogy a megbillentett vagy egyéb módon megváltoztatott emlékmű sokakat gondolkodásra késztetne a XX. századi magyar történelemről és a mögöttünk hagyott 12-16 esztendő hazugságairól egyaránt.
Budapest, 2026.07.21.
Schiffer János, a NÜB elnöke

