A brit Belügyminisztérium a gyűlöletbeszédei miatt nem engedte beutazni Shadee Elmasryt

Írta: BS - Rovat: Hírek - lapszemle

Az Amerikában született és nevelkedett szélsőséges iszlamista hitszónok a múlt hétvégén érkezett volna Angliába egy Birminghamet, Boltont és Ilfordot érintő előadókörútra.

Shadee Elmasry

A körút a birminghami székhelyű Global Relief Trust szervezésében jött volna létre. Ez az a „humanitárius” szervezet, amelyiknek a vezetője a Hamász katonai egészségügyi szolgálatának a műveleti és vészhelyzeti parancsnoka is volt.

Néhány példa Shadee Elmasry gondolkodásmódjára: 2023. október 8-án úgy reagált a Hamász terrortámadására, hogy „Gáza népe 50 év után végre visszaütött.”

Egy felvetésre, hogy az izraeliek ellen elkövetett tömeggyilkosságot nem a Hamász hajtotta végre, hanem „Gázából elszabadult elemek, akik kihasználták a Hamász túszejtő akcióját, hogy visszavágjanak az izraeli elnyomóiknak”, Elmasry így válaszolt: „Még ha hipotetikusan a Hamász lett volna is [az elkövető], elképzelhető, sőt talán elvárható, hogy egy legitim ellenállási mozgalom időről időre hibákat kövessen el vagy túlzásokba essen. Ez semmit nem vesz el az ellenállásuk erkölcsösségéből.”

Az egyik szónoklatáról készült videón pedig arról beszél, hogy „Ma van 9/11, az a nap, amikor Netanjahu és a Moszad félrevezette az amerikai népet azzal, hogy lerombolták a World Trade Centert. Ha valakinek egyetlen működő agysejtje is van, tudja, hogy ez nemcsak elmélet, hanem alapvető tény.”

A Belügyminisztérium szóvivője így kommentálta a kitiltó határozatot:

„Az Egyesült Királyságban nincs helyük azoknak a külföldi állampolgároknak, akik gyűlöletet terjesztenek vagy szélsőséges eszméket népszerűsítenek. Bárkit, aki gyűlöletet szít vagy közösségeink megosztására törekszik, nem engedünk be az országba.”

A manchesteri Zsidó Képviseleti Tanács üdvözölte a belügyminiszter döntését, amellyel megakadályozta Elmasry belépését az országba:

„Ez az intézkedés azt a világos és fontos üzenetet küldi azoknak, akik gyűlöletet, szélsőségességet vagy erőszakot terjesztenek, hogy nincs helyük a társadalmunkban. Egy olyan időszakban, amikor a zsidó közösségek megfélemlítéssel és ellenségességgel szembesülnek, létfontosságú, hogy a kormány minden rendelkezésére álló eszközt bevetve védje a közbiztonságot és a társadalmi kohéziót.

Kifejezzük hálánkat a belügyminiszternek és a minisztériumának, amiért felismerték az illető egyén által jelentett komoly kockázatokat. Tekintettel arra, hogy a közösségi médiás felületein kiterjedt bizonyítékok találhatók a szélsőséges tartalmakra, attól tartottunk, hogy az esemény megtartása esetén visszaélhetett volna az ország szabadságjogaival, megosztottságot, gyűlöletet szítva és aláásva közös demokratikus értékeinket.”

Az Antiszemitizmus Elleni Kampány is hasonlóképpen nyilatkozott: „Nyilvánvaló, hogy ennek az embernek nincs helye az Egyesült Királyságban. Dr. Shadee Elmasry beteges módon »ellenállásként« értelmezi a Hamász október 7-i terrorista atrocitásait, ugyanazt az alattomos retorikát idézve, ami oly sok utcánkat és egyetemünket megmérgezi. Ebben az országban már így is épp elég szélsőségesség van, nem kell továbbiakat beengedni. Az Egyesült Királyságba való belépés kiváltság, és azt meg kell tagadni azoktól, akik radikalizálni akarják a befolyásolható embereket.” (Jewish News)