Pozsonyi út

Írta: Népszabadság - Rovat: Hírek - lapszemle

A Pozsonyi út elmúlik. Nemhogy Pozsonyba nem vezet, de sehova sem, még csak igazi vége sincsen, egyszerűen csak elfogy, elmúlik, elébb csak elpanelosodik, elszürkül, majd belevész a semmibe.

Forrás: Népszabadság

 

Na jó, ott van a templom, zárás gyanánt, a reformátusok impozáns háza, de az is a hátát mutatja, kicsit olyan, mint egy zárvány, hogy úgy mondjuk, tájidegen.

De ez csak a látszat, amely igencsak ellentétes a valóval.

A Hálaadás temploma, amely egy időben épült fel Újlipótváros házainak zömével, és amely stíljében sem üt el a városrésztől, nagyon is ide van szervülve már. Azon kívül, hogy összekötő kapocs a kerület két része közt, összeszálazza a múltat is a jelennel; ráadásul mindkettő roppant tanulságos, olyannyira, hogy jövő héten külön referátumot kell szánni rá.

A Garam és a Gogol utca közötti jellegtelen irodaépület – uniós fejlesztés folyik benne, képzelhetni… – után az Ipoly utcán átkelve érdemes a Pozsonyi út 54-es ház sarkánál ácsorogni kicsit.

Innen a negyed valamennyi építési periódusából tanulmányozható egy-egy házpéldány.

Az Ipoly utcán végigtekintve, a Pannónián túl egy – mára irodává szedett – gyárépület emlékeztet arra, hogy ez száz éve még malmok, fatelepek, üzemek földje volt. Szemben, a borzalmas küllemű – valami “ingatlanfejlesztő” markára vetett – CBA-bolt mögött egy jókora eklektikus, körfolyosós bérház képviseli a múlt század elejének hőskorát, amikor két vagy három oldalról, kívülről, a Palatinus házakkal a Duna felől, és a Körút, illetve a Váci út felől megkezdődött a raktárvadon gyarmatosítása. A hátuk mögött lévő ház, amely előtt állunk, a legtipikusabb úgynevezett keretes beépítésű, tehát belső kertre beforduló újlipótvárosi bérház. Ez a beépítési mód kötelező volt, nagyon helyesen, Újlipótváros a háztömbökön belül tartja a maga néha hökkentőn szép és buja zöldövezeteit – önálló történet ez is. A Pozsonyi út 54-es szám alatt lévő ház 1942-re épült, Jakobik Gyula tervezte, kíváncsi lennék, mi lett vele, a neve sok biztatót nem sugall. Mint 1943-as telefonkönyvemből silabizálom, építőmester volt, és Zuglóban, a Gyarmat utcában lakott. Ez az utolsó ilyes bérház, a Pozsonyi úton itt ér véget Újlipótváros tehát. (A régi telefonkönyvek fontos kútfőim, a 43-ast innen, a Dunapark-házban lakó barátaimtól kaptam. Ferkai András alapvető házlexikonát is mindig fellapozom, de a legtöbb információval persze az őslakosok szolgálnak, akik mostanság kézről kézre adnak.)

A ház “utolsó” jellegét domborítja, hogy a földszintjére is lakások épültek, nincsen benne bolt, ide már az minek?

Szemben már a Victor Hugótól a hatvanas, hetvenes évek panelházai sorakoznak. Be kell őket is Újlipótvárosba venni, ha tetszik, ha nem, egyrészt, mert milyen jogon is rekesztenénk ki bárkit és bármit is, másrészt, mert szemben a Duna felőli oldalon ott sorakoznak Újlipótváros legimpozánsabb lakóházai.

S végül az Ipoly és az itt már Hollánról Kárpátra magyarosodott utca sarkán ott kukucskál a Kleopátra Ház hideg, huszonegyedik századi tömbje.

Öt újlipót korszakból példa egy helyen.

De – bár két terasz is pihenésre csábít, egy olaszos, elegánsabb borkóstolóé és egy célszerű sörözőé – menjünk csak tovább a páros oldalon.

A Dunapark-házakat, ezeket az összeépült, hatalmas luxusbérházakat Hofstätter Béla és Domány Ferenc tervezte 1935-36-ban. Ha a kissé puritán Pozsonyi úti homlokzatokról nem tűnik is fel azonnal, de Budapest legelegánsabb épületei ezek, a város legszebb lakásaival. Jártam nem egyben, a gyakran két-háromszáz négyzetméteres, két-három tágas balkonnal, odafönn húsz-hatvan négyzetméteres tetőterasszal a Dunára néző lakásokból ritkán hiányzik a több falat beborító patinás könyvtár, a zongora, de könnyen bukkanhatunk itt-ott egy-két eredeti Mednyánszkyra, Rippl-Rónaira, Vaszaryra, Gulácsyra vagy akár Picassóra, Chagallra is.

Itt polgárok éltek, amíg éltek.

A földszinten ma is igen jó hírű mosoda üzemel, amelynek falán emléktáblák hirdetik, kik hordták ide leevett pantallóikat vagy kiskosztümjeiket egykoron: Hatvany Lajos, Heltai Jenő, Major Tamás, Szabolcsi Bence és Kéthly Anna. Itt lakott Rétsági László, a Kútvölgyi Kórház belgyógyásza, számos, egykor az ország életében jelentős szerepet játszó páciens neves orvosa, aki a ház lakóit is gyógyította alkalomadtán.

A tér felőli sarokházban található Magyarország legszebb lépcsőháza. A legfelső, egészen különleges kiképzésű saroklakást az építész Hofstätter magának tervezte. 1943-ban még ott is lakott, az 1949-es telefonkönyvben már nem lelem nevét. A lakáshoz tartozó tetőteraszon szabályos kert virult, fákkal, bokrokkal, odabenn kandalló duruzsolt.

Később ebben a lakásban élt Hatvany Lajos felesége, Lola, aki a Horthyék által meggyilkolt szociáldemokrata újságíró, Somogyi Béla lánya is volt.

Alighanem a Hatvany család jelenlétével kapcsolatos lehet az a tény is, hogy a házakat az Alföldi Cukorgyár Rt. építtette.

Az építészek a földszintre mozit álmodtak eredetileg, de végül pazar kiállítású kávéház nyílt meg itt. A Dunapark kávéháznak 1943-ban Gárdonyi Andor volt a tulajdonosa, aki az V. kerület, Mahr Jenő utca 6.-ban lakott. Az intézmény évtizedes hányódás után ma többé-kevésbé újra régi fényében ragyog, rezervált, elegáns lett a hely, szerencsére a berendezés nagy része ép maradt, újra működnek a pincébe sülylyesztett ablakok.

A szemközti, Pozsonyi út 39. számú házat, akárcsak a környék számos épületét, szintén a fenti páros tervezte ugyanebben az időben. A tetején lévő kimagaslásba műterem épült volna, de végül csak lakás került oda – ez a környék legmagasabb pontja.

Ebben a házban lakott Aczél György, négy szobában, hatalmas, a Dunára és az egész városra néző terasszal, óriási könyvtárral, értékes képekkel, szobrokkal és még értékesebb kéziratgyűjteménnyel. Ellentmondásos figura volt, de neki még volt súlya, formátuma legalább. A maiak nem ellentmondásosak, mert semmilyenek.
 

[popup][/popup]