Megtalálták az utolsó júdeai király egy hivatalnokának pecsétjét

Írta: Hírszerz? - Rovat: Hírek - lapszemle

Megtalálták az Ótestamentumban is említett utolsó júdeai király udvarában szolgáló egyik tisztviselő pecsétjének a lenyomatát a Krisztus előtti 6. századból – tudatták pénteken izraeli archeológusok Jeruzsálemben.

Forrás: Hírszerző

 

“Agyagdarabon találtuk meg a jó állapotban megőrződött lenyomatot, amin a Passúr fia Gedáliás név olvasható” – mondta Eilat Mazar, az archeológuscsapat vezetője az AFP francia hírügynökségnek.

Ez a második olyan bulla, amit a jeruzsálemi ásatáson találtak. Az első hasonlót még 2005-ben találták, nem messze a mostani lelettől. Egy másik izraeli archeológus, a “Biblia és régészet – Az ókori Izrael történelmének két arca” című bestseller könyv társszerzője, Izrael Finkelstein azonban fenntartással kezelné a leletet, mert szerinte “abból a korból származó bullák tucatjait találták már meg, amik közül utólag többről kiderült, hogy hamisítvány”.

Gedáliást a Biblia annak a Sedékiás királynak az udvarában szolgáló egyik minisztereként említi, aki az utolsó júdeai király volt, és aki halálra ítélte a szintén az udvarában szolgáló Jeremiás prófétát, amiért a jeruzsálemi lakosokat arra biztatta, adják meg magukat a várost támadó babilóniaiaknak.
 

 

[popup][/popup]