Hol a média felelőssége? Náci propagandafilm az Indexen

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Kis keresgélés után még tegnap este is teljes terjedelmében elérhető és letölthető volt az internetről a Jud Süß. 

Forrás: Népszava Online

 

A náci propagandafilm az egyik legnagyobb internetes hírportál, az Index blogbejegyzései között szerepelt, vasárnap egy időre az Index címlapjára is felkerült a blog ajánlója.

Az oldal blogszerkesztője a Klubrádióban azt mondta: a téma aktualitása indokolta, hogy címlapra tették az elérhetőséget, ami történt, az szerinte belefér a szólásszabadságba. A Jud Süß című náci propagandafilmet Joseph Goebbels propagandaminiszter felügyelete mellett 1940-ben forgatta Veit Harlan az antiszemitizmus „igazolására”.

A rendőrség egyébként tegnap gyanúsítottként hallgatott ki két férfit abban a büntetőügyben, amelyet a Jud Süß című film vetítésével kapcsolatban indítottak közösség elleni izgatás miatt. Bár csak G. Sándor 54 éves és G. Tibor 49 éves férfiakról tesznek említést, a könyvkiadó Gede testvérekről van szó. A BRFK tájékoztatása szerint a két férfit azzal gyanúsítják, hogy július 10. és 13. között naponta kétszer vetítették a filmet a Hegedűs Gyula utcában található egyik ház pincéjében, nagy nyilvánosság előtt, valamint DVD- és videoformátumban árusították is. A BRFK július 18-án indított eljárást, azóta több tanút meghallgattak, pénteken pedig házkutatást tartottak egy Hollán Ernő utcai lakásban és egy XII. kerületi könyváruházban, ahol a Jud Süß több tucat kópiáját találták meg és foglalták le.

A náci propagandafilm vetítésével kapcsolatban az SZDSZ XIII. kerületi frakciója múlt héten jelezte, hogy feljelentést tesznek közösség elleni izgatás miatt. A Népszabadságnak egy név nélkül nyilatkozó ügyvéd pedig – aki magánszemélyként nyújtott be a beadványt – kifejtette: jogilag lehetséges, hogy a hatóságok megszüntessék a Jud Süßt levetítő Gede testvérek által működtetett cégek, alapítványok tevékenységét. Hozzátette: azért is le kell foglalni a náci propagandafilm kópiáit és kell eljárni a vetítést szervezők ellen, mert a párizsi békeszerződés – amelyet 1947-ben Magyarország is aláírt – egyik passzusa tiltja a fasiszta szervezetek működését és az ilyen ideológiák propagálását.
 

[popup][/popup]