Választ a Mazsihisz: leosztott lapok – Suchman Tamás nem vállal tisztséget

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Amennyire viharosak voltak az előzmények, annyira izgalommentesnek ígérkezik a Mazsihisz tisztújító közgyűlése. A lehetséges elnökjelöltek közül Tordai Pétert már az előválogatón kirostálták, Suchman Tamás pedig bejelentette, hogy nem indul. Az elnök várhatóan Feldmájer Péter, az ügyvezető igazgató Zoltai Gusztáv marad.

  SuchmanTamas_000.jpg  
  Suchman Tamás  

Meghökkentő eredményt hozott a Budapesti Zsidó Hitközség hét végén tartott közgyűlése. A fővárosiak arról is döntöttek, hogy kiket delegálnak a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) most vasárnap esedékes tisztújítására. Az 58 budapesti helyre 61 jelölt pályázott, mindössze hárman maradtak fönn a rostán. Érdekes módon – miközben boldog-boldogtalan bizalmat kapott – a három kieső közé került a Mazsihisz két korábbi elnöke, Heisler András és Tordai Péter is. Mivel egyikük sem lesz jelen a Mazsihisz tisztújításán, és mivel a választáson csak közgyűlési küldöttek indulhatnak, mindez azt is jelenti: egészen bizonyos, hogy egyikük sem lesz tagja a Mazsihisz új vezetőségének.

  HeislerAndras.jpg  
  Heisler András  

Heisler András szűkszavúan beszélt a történtekről. Elmondta, hogy eleve nem táplált elnöki ambíciókat, a budapesti választás körülményeit pedig nem kívánja minősíteni. Tordai Péter kész lett volna elindulni a Mazsihisz elnöki posztjáért, de a győzelemre nem látott reális esélyt. Alelnöki tisztségét viszont szerette volna megtartani: most ez is elúszott.

A Mazsihisz legutóbbi, 2005-ben tartott (rendkívüli) közgyűlésén Tordai csak néhány szavazattal maradt le Feldmájer Péter mögött. Tordai úgy véli, hogy a korábbiakból okulva ezúttal jó előre “megdolgozták” a budapesti küldötteket. Szerinte a Mazsihisz jelenlegi vezetői (értsd: Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató) arra a következtetésre jutottak, hogy az a biztos, ha a potenciális vetélytársak lehetőleg részt sem vesznek a választáson.

A tisztújítás demokratikus voltát egyébként is megkérdőjelezi – mondta Tordai -, hogy a küldöttek nagy része anyagilag és egzisztenciálisan is függ a mostani hitközségi elöljáróktól. A választás tétje elvileg az lenne, hogy a vallási tradíciók megtartása mellett sikerül-e kulturális téren megújítani a Mazsihiszt, korszerűbbé és átláthatóbbá tenni a gazdálkodását. Pillanatnyilag – jelentette ki – ennek csekély a valószínűsége.

Tordai Péter alaptalannak tartja a feltételezést, hogy kiszorításában a vele szemben felhozott gazdasági vádak is szerepet játszottak. A híresztelést, hogy kétes ingatlanügyletekbe keveredett, lejárató kampánynak tekinti. Állítja, hogy minden üzleti lépése jogszerű volt: ennek bizonyítékaként említette, hogy semmiféle vizsgálat nem folyt, de még csak panasz vagy feljelentés sem érkezett ellene.

A lehetséges elnökjelöltek megcsappanásával egyre kevesebb a kérdőjel a Mazsihisz közgyűlése előtt. Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatói posztját nem fenyegeti veszély, és már csak az a kérdés maradt, hogy a szintén utódjelöltként emlegetett Suchman Tamás, a Mazsihisz alelnöke, amúgy MSZP-s parlamenti képviselő, valóban elindul-e Feldmájer Péterrel szemben. Kérdésünkre – igaz, név nélkül – többen is úgy vélekedtek, hogy Suchman nem kockáztatja meg az esetleges vereséget, ezért inkább továbbra is megelégszik az alelnökséggel.

A tipp nem jött be. Suchman Tamás közölte: “Korábbi nyilatkozataimban azt mondtam, hogy a jelöltlisták ismeretében döntöm el, indulok-e valamilyen tisztségért. Most kerültem döntési helyzetbe, és úgy határoztam: nem indulok. A megválasztandó új vezetőkkel a zsidóság ügyéért szívesen együttműködök, de tisztséget nem vállalok.

Elvileg a közgyűlés helyszínén is lehet elnököt jelölni, de az előzmények ismeretében nagy meglepetés lenne, ha akadna valaki, aki a siker reményében vehetné fel a küzdelmet Feldmájer Péterrel. A presztízsen túl azért sem mindegy, hogy kik vezetik a hitközségek szövetségét, mert – idézve a Szombat című folyóirat elemzését – a “Mazsihisz a zsidóság egyetlen hivatalos honi képviselője, s így a zsidóságnak járó állami támogatás (becslések szerint mintegy évi hárommilliárd forint) egyetlen címzettje”.

Feldmájer Péter a tisztújítás előtt senkinek a véleményét nem akarta kommentálni. Anynyit azért elmondott, hogy szerinte a választásban az anyagi szempontoknak nem lesz különösebb jelentőségük. Az viszont kétségtelen – folytatta -, hogy az elmúlt tizenhat évben a Mazsihisz több lett, mint a hitközségek összessége: a vallásos és nem vallásos magyarországi zsidóság szimbólumává vált. A Mazsihisz vezetőinek tehát – állapította meg Feldmájer Péter – valóban nagy a felelősségük.

 

(Forrás: www.nol.hu)

[popup][/popup]