Már csak két szabad hely van a szombathelyi zsidó temetőben
Már csak két szabad sírhely van az idén 175 esztendős szombathelyi zsidó temetőben. Lesz-e új temetője a hitközségnek? Mikor? És hol? Ma még erre senki sem tud válaszolni.
2011. augusztus 4.
Járkálunk a zsidó temetőben, nézegetjük a sírokat, közben Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke elmagyarázza: Azt a zsidó közösséget nevezhetjük hitközségnek, amelynek van legalább 10 férfi tagja – ugyanis a közösségi imához legalább 10 felnőtt férfi jelenléte szükséges, van mikvéje, vagyis rituális fürdője, valamint chevra kadishája, azaz Szentegylete, amely gondoskodik a temetésről is. Most az a helyzet, Szombathelyen hamarosan nem tudunk temetkezni. Két hely van még itt a temetőben.
Ezért is jöttünk ki a csendes helyre, sok ember nyugvóhelyére. A hitközség elnöke július elején nyilatkozta lapunknak: 4 éve jelezték, hogy betelt a szombathelyi zsidó temető, új területre lenne szükségük.
– Ez legalább 10 éve probléma. A vallásunk előírása szerint örök időkre szól egy sír, nem megbolygatható, tehát rátemetés nem lehetséges. Én nem hibáztatom a megyei jogú város önkormányzatát, mert a város vezetése és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is megpróbált már tenni azért, hogy legyen új temetőnk. De eddig még nem kaptunk megfelelő területet. A város adott volna egyet, amelyről kiderült: vizenyős, emiatt sok millió forintba került volna azt temetkezésre alkalmassá tenni. Nem ment, nem bírtuk. –
A temető nagyon sürgető ügye a szombathelyi zsidóságnak. Váratlan haláleset bármikor történhet. Mi lenne a megoldás? Jó válasz kizárólag egy van: megfelelő telek kellene.
– Ma a temetőnkben lévő síroknak csak 5 százalékát látogatják rendszeresen – jegyzi meg Márkus Sándor. Ez nem csoda, hiszen sok síron olvasható: meghalt Auschwitzban. Nyilván a hozzátartozók közül is sokan ott maradtak.
Viszont vannak jelei a gondoskodásnak. Az ortodox rész omladozó kerítését lebontották, most készül az új. Nemrégiben összefogtak a hitközség tagjai: a világháborúban bombatalálatot kapott, eldzsumbujosodott árkot kitisztították, a földből előkerült írott kövekből – ezek vallásuk szerint szent kövek – kőhalom emlékművet emeltek, nemrégiben avatták.
Lesz-e új temetője a Szombathelyi Zsidó Hitközségnek? Mikor? És hol?
BATTHYÁNY HERCEGÉ VOLT A TELEK
A temetőnek való telket a szombathelyi zsidók Batthyány Fülöp hercegtől vásárolták 1836-ban, az akkori Szent Márton község Szőkeföldnek nevezett részén. Ez a telek 40 évig elegendő volt. 1873-ban növelték a 260 négyszögöles telket 600 négyszögölösre. 1880-ban az ortodoxok külön temetőt választottak le maguknak. 1904-ben újabb 633 négyszögöllel bővítették a temetőt. Az ortodox temetőben az utoljára felállított sírkő dátuma 1975. Szombathelyen nincs ortodox közösség.