Izrael és Görögország kéz a kézben

Írta: Kitekint? - Rovat: Hírek - lapszemle

Történelmi találkozóra került sor hétfőn a görög fővárosban: Benjámin Netanjahu első izraeli miniszterelnökként látogatott a délkelet-európai államba. A két ország közötti együttműködés egyre erősödik, Jéorjiosz Papandreu ugyancsak első görög kormányfőként nemrég járt Izraelben. A két állam képviselői pedig egy közös bizottság létrehozását is jóváhagyták, amely áttekinti az együttműködési lehetőségek bővítését. A kétoldalú kapcsolatok mellett az izraeli-palesztin konfliktusról is szó esett Athénban.
 

Váratlan szövetségesre talált a miniszterelnök

 

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn kétnapos, történelmi látogatásra érkezett a görög fővárosba, Athénba: ő az első izraeli kormányfő, aki Görögországba látogat. Netanjahu a mostani látogatással Papandreu nemrég tett izraeli látogatását viszonozza, aki ugyancsak első görög miniszterelnökként járt a zsidó államban, mióta Görögország hivatalosan is elismerte Izraelt 1993-ban. A két ország közti kapcsolat a múltban korántsem volt zökkenőmentes, a görög állam a XX. században inkább az arab világgal igyekezett jó kapcsolatokat kiépíteni, és a palesztinok ügyét is kiemelten kezelte a mindenkori görög kormányzat. A politikai széljárás azonban most változóban van, ezt az intenzív diplomáciai tárgyalások is mutatják.

A kétoldalú kapcsolatokat egy, a mostani találkozón felállított vegyesbizottság is erősíteni hivatott: az izraeli-görög szakértőkből álló csoport a gazdasági, befektetési, turisztikai és technológiai területen is igyekszik feltérképezni az együttműködési lehetőségeket. Papandreu szerint a gazdasági kapcsolatok fejlesztése most kiemelt fontossággal bír, tekintve, hogy Görögországnak égető szüksége van minden új munkahelyre és pénzügyi forrásra, mellyel megrendült helyzetét erősíteni tudná. Diplomáciai források szerint a katonai kooperáció is intenzívebbé válhat a következő években a két állam között. Izrael – az ország méreténél fogva – nem tud százszázalékos kiképzést adni vadászpilótáinak, így, a Törökországgal egyre hűvösebbé váló viszony miatt Görögország lehet a térségben az az állam, mely ebben segítséget tud nyújtani a közel-keleti államnak. Izrael már eddig is folytatott harcászati együttműködést Görögországgal – és a régió több államával, pl. Romániával is –, de ezen folyamat most szélesebb alapokra helyeződhet. Görögország a régió egyik legnagyobb katonai potenciállal rendelkező országa, a délkelet-európai állam már-már megalomán fegyverkezési politikája is nagyban hozzájárulhatott az országban kialakult pénzügyi válsághoz.

“A regionális együttműködés létfontosságú a jószomszédi politika eléréséhez, és a térségben tapasztalható számtalan probléma megoldásához is” – nyilatkozta a görög miniszterelnök. Az ANA görög hírügynökség tudósítása szerint izraeli kollégája is hasonló szavakkal toldotta meg a sajtótájékoztatót. “Egyetértek Papandreu úr minden szavával, teljesen természetellenes lenne, ha nem az országaink közti együttműködések erősítésén fáradoznánk. Izrael Törökországgal is a kapcsolatok javításán munkálkodik, de emellett a Görögországgal való mindennemű kapcsolatok fejlesztése is kiemelt helyen szerepel” – tette hozzá Netanjahu.

Az izraeli miniszterelnök görögországi látogatása azért is bír különös jelentőséggel, mivel Görögország egy időben, és Papandreu előző külügyminisztersége alatt is (a görög kormányfő a külügyminiszteri posztot is betölti a mostani kabinetben – a szerk.) aktív szerepet vállalt a közel-keleti békefolyamatban, és a régióban is az utóbbi években tapasztaltnál aktívabb külpolitikát folytatott. A tavaly hatalomra került új, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) vezette kormányzat, és különösen Papandreu, sokkal határozottabb, széleskörűbb és aktív külpolitika kialakítását tűzte ki célul, melynek nyomai részben már láthatóak is. Ennek szellemében az izraeli-palesztin konfliktus is szóba került a két miniszterelnök megbeszélésén.

A találkozó előtt ugyanakkor Papandreu a görög külpolitika hagyományait is tiszteletben tartotta: múlt vasárnap telefonon beszélt Hoszni Mubarak egyiptomi, Mahmud Abbasz palesztin elnökkel, és Amr Musszával, az Arab Liga főtitkárával is. A Jerusalem Post izraeli napilap értesülései szerint a görög kormányfő az arab államok és a palesztin hatóság vezetőinek az álláspontjára volt kíváncsi a békefolyamatot illetően, különösen az izraeli és palesztin fél közötti esetleges közvetlen tárgyalások megkezdésének lehetőségéről kérte ki a politikusok véleményét. Mint ismeretes, a közel-keleti kvartett tagjai – az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország és az ENSZ – azon gondolkodnak, hogy közvetlen tárgyalásokra hívják meg a két szembenálló felet, és a tárgyalássorozaton lefektetnének bizonyos alapelveket, melyek mentén tárgyalni lehetne, emellett pedig időkeretet is szabnának a fordulókhoz.

A Hürriyet török napilap tudósítása szerint a két kormányfő emellett kijelentette, hogy semmi összefüggés nincs az országaik közti javuló kapcsolatok és az izraeli-török viszony megromlása között. Azt ugyanakkor érdemes megjegyeznünk, hogy Görögország kézenfekvő megoldásnak tűnik Izrael számára a katonai együttműködés szempontjából, mivel Törökország kiesésével Izraelnek égető szüksége van egy földrajzilag nagyobb, tagolt és sokszínű országra, ahol pilótái és egyéb katonái gyakorlatozni tudnának. Az együttműködés Görögországnak is jól jöhet, mivel a terület biztosításáért cserébe kifinomult izraeli katonai berendezésekhez juthatnak hozzá minden bizonnyal jutányosabb áron, mely a szorult helyzetben lévő görög védelmi büdzsének is jól jöhet. Izraelben azonban nem csak Görögországra tekintenek potenciális stabil térségbeli szövetségesként, hanem Ciprusra is, így Törökország “elvesztését” Izrael valamennyire ellensúlyozni tudja újabb partnerek “beléptetésével”, bár Törökországot egyikük sem tudja teljesen pótolni.

Az izraeli miniszterelnök látogatására időzítve párszáz baloldali és palesztin-párti aktivista az izraeli nagykövetség előtt demonstrált “Cionista gyilkos el innen!” és “Szakítsunk meg minden kapcsolatot Izraellel!” zászlók alatt. A tüntetők Netanjahu szállodája elé vonultak, ahol a rohamrendőrség állta el útjukat.

Netanjahu hétfőn az Akropoliszt és az athéni Zsidó Múzeumot is meglátogatotta, kedden pedig a Szaroniki-öböl egyik szigetére, Pórosz-ra utazott el Papandreu-val együtt, hogy nyugodtabb körülmények között folytassák a megbeszéléseket.

[popup][/popup]