Felépíti Salamon templomának mását egy brazil egyház
A tízezer férőhelyes épületben a frigyláda másolata is helyet kap.
Felépíti Salamon templomának mását egy brazil keresztény egyház Sao Paulo városában – jelentette szerdán a brazil sajtó. A kétszer is lerombolt ősi jeruzsálemi templom másához Izraelből hozatott köveket fognak felhasználni. A tízezer ember befogadására képes “megatemplom” várhatóan négy év múlva lesz készen.
Sao Paulo város önkormányzata a héten adott engedélyt az Isten Királyságának Egyetemes Egyháza nevű brazil gyülekezetnek, hogy felépítsék az ősi zsidó templom mását – közölte az Agencia Folha brazil hírügynökség. A pünkösdi-evangélikus egyház a város központjában fogja felépíteni az épületet, amely várhatóan kétszázmillió dollárt (44,6 milliárd forint) fog felemészteni.
A Második Szentély makettje
|
Az 55 méter magasra tervezett, 12 emeletes templom tízezer ember befogadására lesz képes, és elhelyezik benne a frigyláda másolatát is. Az egyház vezetője egy blogbejegyzésben közölte, hogy a templomhoz Izraelből hozatott köveket fognak felhasználni, és már meg is kötötték az erről szóló, nyolcmillió dolláros (1,7 milliárd forint) szerződést. A templomhoz ezer férőhelyes parkolót építenek, és lesz benne televízió- és rádióstúdió is – írta a Guardian című brit lap.
Az 1977-ben alapított brazil egyháznak – saját adatai szerint – nagyjából nyolcmillió követője van világszerte.