Összecsapások a jeruzsálemi Templom-hegyen

Írta: Hírszerz? - Rovat: Hírek - lapszemle

Tizenhat ember megsebesült vasárnap a jeruzsálemi Templom-hegyen lévő Al-Aksza mecsetnél, ahol köveket dobáló palesztinokkal csaptak össze az izraeli rendőrök – közölték helyi tisztségviselők.
 

 

Az érintett területet a zsidók és a muzulmánok is vallásuk szent helyeként tisztelik és sajátjuknak tekintik.
 
Az izraeli rohamrendőrség egységei könnygázgránátok és gumilövedékek bevetésével küzdöttek az őket kövekkel dobáló több tucatnyi palesztinnal, akik bevették magukat az Al-Aksza mecsetbe. A rendőrséget azután vezényelték a helyszinre, hogy palesztinok kövekkel dobálták meg az oda látogató embereket, akik szerintük zsidó szélsőségesek voltak. A muzulmánok azt akarták megakadályozni, hogy zsidók a harmadik legszentebb muzulmán kegyhelyen imádkozzanak.

Mickey Rosenfeld izraeli rendőrségi szóvivő elmondása szerint nagyjából huszan barikádozták el magukat a Sziklatemplomban, ahova elővigyázatosságból nem engedtek ötven évnél fiatalabb muzulmán férfiakat az izraeli hatóságok. Rosenfeld elmondása szerint “megelőző lépés” volt a rendőrök kivezénylése. A szóvivő közlése szerint hét embert tartóztattak le, és 16 ember sérült meg, köztük két izraeli rendőr. Rosenfeld elmondása szerint délutánra helyreállt a rend.
 

[popup][/popup]