Elszabadulhat az erőszak Nagy-Britanniában

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Szélsőjobboldali csoportok igyekeznek erőszakcselekményeket provokálni a brit nagyvárosok utcáin, az “iszlám szélsőség elleni fellépés” ürügyével – mondta szombaton a brit kormány egyik magas rangú tagja, aki a jelenséget az 1930-as évek brit fasiszta mozgalmának fellépéséhez hasonlította.
 

Szervezkedik a brit szélsőjobb

 

John Denham, a közösségi és önkormányzati ügyek minisztere a BBC-nek kijelentette: az utóbbi hetekben egyre gyakoribbá vált megmozdulások “kicsúszhatnak az ellenőrzés alól”, ha a hatóságok nem lépnek közbe.

Az elmúlt időszakban az Angol Védelmi Liga (English Defence League – EDL) nevű csoportosulás szervezett több – rendre erőszakba torkolló – demonstrációt angol nagyvárosokban. Legutóbb pénteken, London egyik legnagyobb mecsetjénél robbantak ki összecsapások, miután az EDL gyűlést hirdetett az iszlám vallási központ elé. A részvevőket ezer antifasiszta ellentüntető fogadta, és a rendőrség tíz személyt őrizetbe vett; kilencüknél fegyverként használható tárgyakat találtak.

A hónap elején Birminghamben voltak súlyos zavargások egy hasonló gyűlés után. Az Angol Védelmi Liga a következő hetekben Londonban, Manchesterben, Leedsben, Lutonban és Bristolban is újabb iszlámellenes megmozdulásokat tervez.
 

[popup][/popup]