Izrael: el kell fogadnunk a béketervet

Írta: Kitekint? - Rovat: Hírek - lapszemle

Jeruzsálemi tisztségviselők úgy nyilatkoztak az Israel Radio-nak június 6-án szombaton, hogy  Izrael számára nincs más alternatíva, mint hogy elfogadja egy palesztin állam létrehozását – írta az izraeli Háárec. A hivatalos forrás szerint Izrael rá fog kényszerülni majd egy jövőbeni palesztin állam szükségességének tudomásulvételére, mivel annak semmi jele, hogy az Obama-adminisztráció lazítana álláspontján ebben a kérdésben.
 

Hasonlóan nyilatkoztak jeruzsálemi kormányközeli források is az izraeli rádiónak. Szerintük minél hamarabb fogadja el Izrael a jelenleg preferált béketervet, annál nagyobb eséllyel csökkenhet a palesztin állam létrehozása miatti amerikai nyomás, amely ráadásul később egy, a zsidó állam számára valószínűleg jóval elfogadhatatlanabb alternatív forgatókönyv szerint valósulna meg.

Barack Obama amerikai elnök pénteken jelentette be, hogy a régióba küldi a George Mitchell vezette személyes közel-keleti küldöttségét. Mitchell várhatóan hétfőn érkezik majd Izraelbe, ahol Simon Peresz államfő és Benjamin Netanjahu miniszterelnök mellett találkozik majd Ehud Barak védelmi-, valamint Avigdor Lieberman külügyminiszterrel is.
 

[popup][/popup]