Átalakuló hanukkák

Szerzőnk életének néhány régebbi hanukkájára emlékezik vissza, bemutatva a „megélt vallás” és a „teológiailag helyes” tanítások közötti különbséget.

1990. december 19. Osztályfőnökünk a következő szavakkal kezdi a matekórát: „Bizonyára észrevették a fekete zászlót az iskola bejárata fölött.” Rossz érzésem beigazolódik: évfolyamtársam, Á.R., akivel közösen kezdtem el járni a Szochnut által szervezett gimnáziumi hébertanfolyamra, tragikus baleset áldozata lett. Az elmúlt nyolc este, amikor a család már lefeküdt, meggyújtottam szobám ablakában a hanukkagyertyákat. Elénekeltem a Máoz cur-t, figyeltem, ahogy leégnek a gyertyák, azon gondolkodtam, milyen tényezők befolyásolják a gyertyák olvadási sebességét… és kialakítottam saját hanukkai rítusaimat. Á.R. halálhíre – az első kortársam, aki elment közülünk – nagyon megráz. Aznap este, hanukka „kilencedik” napján, ismét meggyújtom a gyertyákat. A lecsöpögő viaszt, mint hamvakat egy urnában, éveken át fogom őrizni a szekrényem mélyén.

*

1999 decembere. Jeruzsálemben sétálok egy dél-amerikai barátommal, akit később majd rabbivá avatnak. Miközben a Mea Searim negyed hanukkai mécseseit nézegetjük, kis sámlikon a házak bejáratainál, azt mondja, nem igazán tud kötődni a hanukkához. Meglep: szabad egyáltalán ilyet kimondani? Megtekintjük a Temple Institute által kiállított arany menórát, amelyet a jövőbeli jeruzsálemi szentély céljaira készítettek. Hogyan viszonyul az intellektuális, szövegcentrikus judaizmusom, diaszpórabeli családi identitásom ehhez a tárgyhoz, egy ókori kultusz vágyott újraélesztéséhez? Erről a tárgyról szólna az én hanukkám?

Meghallgatom a Héber Egyetemen Rachel Korazim előadását arról, hogyan alakult át hanukka ünnepe a korai cionista mozgalomban. Míg a diaszpóra a vallás görögök általi betiltását, a szellemi megsemmisülés veszélyét és az isteni csodát emelte ki, addig a cionizmus visszahelyezte a hangsúlyt a katonai siker ünneplésére. Makkabi sportegyesületek, makkabi játékok: a legyőzött görög kultúra erőkultusza jelenik meg a 20. századi zsidó közösségben.

Eszembe jut Schweitzer József főrabbi megjegyzése a Bét Layosh Alapítvány néhány évvel korábbi programján: purim a par excellence diaszpórabeli zsidó ünnep. Igen, azzal valóban tudok azonosulni, hogy fizikailag próbáltak kiirtani bennünket. Azzal is, hogy az idegen hatalmi struktúrákhoz közelálló nagybácsi és az identitását hosszú ideig titkoló unokahúg okos taktikája menti meg a zsidóságot. Jól ismert, ma is létező túlélési stratégia a diaszpórában. Azzal is, hogy Isten láthatatlan a történelemben. De mi közöm van isteni csodákhoz egy rég nem működő kultuszhelyen, mi közöm van katonai sikerekhez? Ezt kellene nekem hanukkakor ünnepelnem?

*

A budapesti Zsidó Múzeumban van egy hanukkai gyertyatartó, amely Napóleont ábrázolja, egy másikon II. József látható. Hanukka mint a felvilágosodás ünnepe? – gyulladt fel egy lámpa bennem az ezredforduló környékén.

A makkabeus szabadságharcot nem egy ultraortodox visszarendeződés követte, hanem egy nyitás a hellenisztikus kultúra felé. A Makkabeus-dinasztia uralkodói görög neveket viseltek, Philón és Josephus görögül írtak, a következő évszázadok során kialakult rabbinikus zsidóságra is nagy hatással volt a görög-római kultúra. Mi lenne, ha hanukka nem egy ókori kultusz visszaállításának az ünnepe lenne, nem is egy katonai győzelemé, hanem a mai zsidóságunk megalapozásának az ünnepe? Az asszimiláció és az izoláció közti egyensúly kialakításának az ünnepe?  Egy olyan vallás megszületéséé, amely képes önazonos maradni – bármit is értsünk önazonosság alatt különböző korokban –, miközben az diskurzusban marad a környezetével is. Amely nem fél minden korban átvenni a felvilágosodott eszméket, amely bátran halad a világgal együtt, amely képes zsidósítva integrálni önmagába változó környezete értékeit.

Egy olyan zsidóság megszületésének az ünnepe, amilyenek mi magunk vagyunk.

*

2001 decembere. Már egy évtizede ünneplem a Csendes éj-típusú hanukkáimat. Idén a groningeni albérletem hatalmas ablakaiban tükröződik a gyertyák fénye. Idén új útra indultam, új országban, új területen vágok bele doktori kutatásaimba. Zsidó szempontból a periférián. Hová fog ez vezetni? A fiatalfelnőtt-kor küszöbén sok gondolat jár a fejemben a csendes albérletben, a lángokat nézegetve.

Tudom, hogy a kétszázezres városban még fellobban néhány hanukkaláng. Nem sok. A napokban láttam egy ablakban egy hanukkiját. Mind a kilenc gyertya érintetlenül állt benne, tulajdonosával nem találkoztam a zsinagógában – biztosan egy filoszemita keresztény.

*

2003. Antwerpenben kezdem a hanukkát, egy számítógépes nyelvészeti konferencia után egy szatmári haszid családnál szállok meg. Ahány tóratekercsből olvasnak, annyi kuglit készítenek a szombati asztalra. Szerencsémre, hanukka első napján még nincs ros hodes. Ennek ellenére túlzabáltatnak. A zsinagógából hazafelé beugrunk egy kiddusra meggratulálni a bármicvó fiút. Otthon nagy ebéd. A korai sálesüdeszen már csak a minimálisan szükséges fél zsemlét tömöm magamba. Majd melave malka. A hosszú decemberi szombat este során sorra hozzák a rokonok az ízelítőket a hanukkai süteményeikből. Tele hassal alig tudok aludni. Másnap félállomban ülök egy telekocsiban Brüsszeltől Budapestig. Az ismert mondás szerint a zsidó ünnepek lényege a következő: el akartak bennünket pusztítani, de nem sikerült – nosza együnk! Elgondolkodom, valóban kell nekem ez a fajta étkezéscentrikus zsidóság?

*

1997. A Zsidó Fiatalok Magyarországi Egyesülete (UJS) keretében néhányan létrehozzuk a Maimonides-kört, amelyben intellektuális és hagyománytisztelő zsidóságunkat próbálgatjuk. Ezzel párhuzamosan indul el a Córesz levelezési lista is, a korai internet talán első hazai zsidó levelezési listája. A listán a következő évben hatalmas vita bontakozik ki arról, hogy mit gondolunk a Habad-Lubavics által szervezett nyilvános hanukkai gyertyagyújtásról a Nyugati téren. Táplálja az antiszemitizmust? Merjünk büszkén mi is zsidók lenni? A közösség erejét fejezi ki a nyilvános gyertyagyújtás? Ez az a közösség, amellyel azonosulni tudunk? A micva valójában a csoda hirdetése, zsidók és nem zsidók felé egyaránt? Avagy tőlünk rendkívül idegen az, hogy kivigyük a zsidóságunkat a nagy nyilvánosság elé, mert számunkra az identitásunk egy jóval intimebb ügy? Sokan sokféleképp élik meg a zsidóságukat. Nincs egységes álláspont – és ez így jó. Habár ebben az évben Izraelben tanulok, rájövök, a befelé fordulás, a magány és a bensőségesség továbbra is a legfontosabb jellemzője a zsidóságomnak.

*

2006 decembere. Estefelé az amszterdami kollélba megyek tanulni Rav Schatz-cal. Nincs ott. Mint kiderült, mindenki hazament gyertyát gyújtani, és csak később érnek vissza. Elmagyarázza, hogy a hanukkai gyertyagyújtás micvája „napnyugtától addig tart, amíg az utolsó ember ki nem tette a lábát a piacról” (b. Sabb. 21b), mert akkor kell hirdetni a csodát, amikor az emberek még az utcán járnak. Rájövök, az elmúlt másfél évtizedben a késő esti meghitt „szertartásaim” nem számítottak micvateljesítésnek. Ezen a ponton végképp összetört bennem valami.

Kialudt egy láng.

 

 

 

Utóirat: A „megélt vallás” (lived religion) kifejezéssel jelölik napjaink vallástudományában azt, ahogyan a hétköznapi emberek megélik kötődésüket egy-egy vallási hagyományhoz. A „megélt vallás” a legritkább esetekben fedi le pontosan a hivatalos, „teológiailag korrekt” tanítást.