Vita egy könyv körül / Antiszemitizmus – régi portéka új csomagolásban

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: hvg.hu

2007. november 09. / Szegő Péter Az antiszemiták is haladnak a korral, ma már általában nem szalonképes nyíltan zsidóellenesnek lenni – az új nyelvezetben a judeofóbok Izraelt és az Egyesült Államokat támadják. Erről vitatkozott néhány napja az Írók boltjában a Szombat és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által kiadott Új antiszemitizmus című könyv három szerzője.

   
     

A kötet előzménye volt az a 2006 januárjában rendezett konferencia, amelyen tizenöt ismert értelmiségi – köztük az azóta már elhunyt Bence György filozófus – a posztmodern, politikailag korrekt, leginkább Izrael-ellenességbe csomagolt antiszemitizmusról tartott előadást. A kötet az előadások szerkesztett változatának gyűjteménye. A mostani rendezvényen a szerzők közül Gadó János szociológus, a Szombat szerkesztője, Kovács András szociológus, a Közép-Európai Egyetem tanára és Tatár György filozófus, az ELTE docense vitatta meg zsidóellenesség új formáit.

Bevezetőjében Gadó felvetette: a holokauszt, másnéven a soá óta az antiszemitizmus még a zsidógyűlölők számára is vállalhatatlan. Csurka Istvánt hozta föl példának, aki mindig kikérte magának, hogy antiszemita lenne. Kovács egyetértett: a holokauszt óta a civilizált világban a régi antiszemitizmus elvesztette legitimitását. Kertész Imrét idézte, aki szerint Auschwitz előtt az antiszemita potenciális gyilkos volt, Auschwitz után valódi. Mindez nem jelentette a zsidóellenes előítéletek és érzületek megszűntét, de Auschwitz után ezek nyílt kifejezése a szalonképtelenné vált. Ezért az antiszemiták új témákat kerestek, amelyekről úgy vélték, hogy alkalmasak nézeteik nyilvános kifejezésre juttatására. Ilyen volt a soá tagadásának áltudományos vitája, amikor például arról vitatkoznak, voltak-e gázkamrák, vagy ilyen bizonyos, a zsidó állammal kapcsolatos nézetek hangoztatása.

Kovács a kötet egyik központi kérdését emelte ki, azt, hogy Izrael bírálata mennyiben fed antiszemita érzületeket. A szociológus szerint az izraeli politikát – mint bármely más állam politikáját – lehet, sőt sokszor jogos is kritizálni, mint azt izraeliek maguk is teszik. De a kritikát könnyen lehet olyan összefüggésbe helyezni, amely már többet mond, mint az izraeli politika bírálata: ha Izrael helyett például a kritika „a zsidók” tetteiről beszél, joggal feltételezhető, hogy többről van szó, mint politikai kritikáról. Vagy Izraelt olyan – adott esetben akár jogos – kritikával illetik – például az emberi jogok megsértése miatt –, amit más, így a környező arab államok esetében nem hangoztatnak. Ilyen esetben is felmerül, hogy a kritikát antiszemita érzületek motiválják. Legitim álláspont az is, ha valaki anakronisztikusnak tekinti a nemzetállamot és a nemzetállami politikát a 21. század elején, de akkor ezt a véleményt nemcsak Izraellel, hanem a többi „fiatal” nemzetállammal kapcsolatban is hangoztatni kellene, Szlovákiától Szlovénián át Litvániáig.

Politikai inkorrektség?

Gadó János arra hívta föl a figyelmet, hogy gyakran vállaltan zsidó – sőt: zsidóságukra büszke – közéleti személyiségek vagy tudósok támadják keményen Izraelt, az országot az apartheid Dél-Afrikájával, sőt: a náci Németországgal vetve össze. Példának Norman G. Finkelsteinnek magyarul a Kairosznál megjelent A holokauszt-ipar című könyvét hozta föl. (A könyv alcíme: Gondolatok a zsidó szenvedés tőkésítéséről – Sz. P.) Gadó szerint attól, hogy valaki zsidó, nem föltétlenül várható el tőle, hogy szeresse Izraelt. Kérdésünkre, hogy egy zsidót – amennyiben nem ultraortodox, aki a messiás eljöveteléig nem ismeri el zsidó államalakulat létjogosultságát – mi vezetheti az Izrael-ellenességhez, Gadó úgy válaszolt: „A zsidóság mindig olyan súlyos presszió alatt él, hogy róla leszakadni, a fősodorral azonosulni jó érzés. Mindig voltak zsidó renegátok, akik szolgálatába álltak a zsidóellenes érzületeknek. A náci antiszemitizmus nem használt zsidókat önnön ideológiájának erősítéséhez. Az új antiszemitizmus – mely elvileg szereti a zsidókat, csak Izraelt kritizálja – nagyon is használ zsidókat, ez teljesen beleillik az általuk képviselt politikai korrektségbe.”

Tatár György rámutatott, hogy a világ nagy tévétársaságainak Izraelben, Ciszjordániában és Gázában dolgozó munkatársai általában helyi arab újságírók, akiknek pártatlansága enyhén szólva megkérdőjelezhető. A CNN, a Reuters vagy a BBC ugyanis nem akarja vásárra vinni saját munkatársainak a bőrét, így inkább helyi erőket alkalmaz. A tévénéző bízik a nemzetközileg elismert hírügynökségek tájékoztatásában, azt azonban már nem látja, hogy ki áll a kamera mögött. Gadó továbbment: a média manipulatív Izrael-ellenessége a klasszikus vérvád mai változata. A vérvád szerint keresztény kisgyerekek vérét használják a zsidók rítusaikhoz, a nyugati és az iszlám országok médiájában megjelenő vád szerint pedig Izrael módszeresen gyilkolja a palesztin kisgyerekeket. Másik példa az elfogultságra: a médiában megjelenik, hogy „az izraeli hadsereg lelőtt három palesztint”. Ezzel azt sugallják, hogy az izraeli hadsereg civileket gyilkolt. Kovács András ezzel kapcsolatban két dologra hívta fel a figyelmet. Egyrészt vitatta, hogy a mai nyugati mainstream médiában a rejtett antiszemitizmus fő vonulat lenne. Másrészt arra is rámutatott, hogy a média tálalási formái is kedveznek a konfliktus-központú tudósításnak, és nem föltétlenül antiszemita az az újságíró, aki Izraellel kapcsolatban ilyen jellegű híreket gyárt.

Az Izrael-ellenes nyelvezet gyakran baloldali, emberi jogi formában jelenik meg – vélte Gadó. A szociológus bírálta az Izrael-ellenességet politikai korrektséggel leplező jelenséget. Úgy vélte: ennek révén a gázai vagy ciszjordániai arabok csakis áldozatként jelenhetnek meg a nyugati médiában. Ezt Kovács azzal egészítette ki, hogy az új antiszemitizmus gyakran az Amerika-ellenesség kísérőjelensége, amely antiglobalista, antikapitalista köntösben jelenik meg, és nyitott – sokszor nem is szándékoltan – az antiszemita motívumú Izrael-ellenesség érveinek befogadására. Tatár ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: az Egyesült Államokat sokan a világ csendőrének nevezik. Azok az európaiak, akik nem bánnák, ha saját hazájuk lenne a világ csendőre, támadják azt az államot, amely hatvan éve biztosítja számukra a demokratikus, békés életformát. Gadó szerint ugyanakkor az európai Amerika-ellenesség visszafogottabb, mint számos iszlám országé, ahol a sajtó az Egyesült Államokat és Izraelt, illetve az Egyesült Államokat és a zsidókat szinonimaként használja.

támogatás
[popup][/popup]