Történelmi küldöttség érkezik Izraelbe

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. július 9. Az izraeli külügyminiszter Jeruzsálemben találkozott a palesztin miniszterelnökkel. A gesztusértékű tárgyalás mellett kiderült, hogy Izrael – történelme során először – fogadja az Arab Liga delegációját.

A Fatahhoz való erőteljes izraeli közeledés újabb jeleként hétfőn találkozott egymással Cipi Livni izraeli külügyminiszter és Szalam Fajjád, az egy hónapja kinevezett palesztin miniszterelnök. A szükségkormány feje biztonsági kérdésekről folytatott tárgyalásokat izraeli kollégájával Jeruzsálemben. A Fatah-kormány elismerése irányában nem ez az első lépés, amit Izrael tett eddig. Vasárnap 250 palesztin foglyot engedtek szabadon börtöneikből, többségük a Fatah tagja.

Izrael emellett örömét fejezte ki, hogy egy olyan palesztin kormányfőt láthat vendégül, aki tárgyalópartnerként elismeri Izraelt, betartja a nemzetközi normákat és nem fenyeget erőszakkal.

Az immár három hete Gázát ellenőrző Hamasz-mozgalommal azonban változatlanul hideg Izrael viszonya. A kettészakadt palesztin állam (Ciszjordánia még a Fatahé) elnökét, Mahmud Abbászt azonban mind Izrael, mind az Egyesült Államok, mind az Arab Liga biztosította támogatásáról.

Emellett történelmi fordulat várható a Közel-Keleten, miután az – Izraellel sokáig ellenséges – Arab Liga úgy döntött, hogy delegációt küld izraeli földre. Tagjai Ahmed Abul Gheit egyiptomi külügyminiszter és jordániai kollégája, Abd-al-Ilah al-Khatib lesznek.

Az indulatok azonban továbbra sem csitulnak: izraeli katonák megölték az Iszlám Dzsihád palesztin terrorszervezet egy tagját a ciszjordániai Dzsenin közelében. Mahmud Nazalt autójában érte a halálos találat.

(Forrás: Index)

[popup][/popup]