Tom Lantos visszavonul

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Duna TV

2008. január 2. Tom Lantos demokrata párti amerikai kongresszusi képviselő szerdán bejelentette, hogy nyelőcsőrákja miatt visszavonul a politikai pályától, az idei választásokon már nem indul harcba újabb képviselőházi mandátumért.

A budapesti születésű Tom Lantos a képviselőház egyetlen olyan tagja, aki a holokauszt túlélője.

A február 1-jén 80. életévét betöltő politikus az alsóház külügyi bizottságának befolyásos elnöke, az emberi jogok érvényesítésének elkötelezett híve. Az amerikai törvényhozás alsóházának 1981-ben lett a tagja, azóta 14 ízben nyerte el a mandátumot Kaliforniában.

“Az orvosi rutinvizsgálat során kiderült, hogy nyelőcsőrákom van. E fejleményre tekintettel, valamint a szükséges kezelés miatt, nem indulok az újraválasztásomért” – közölte Lantos közleményben.

“Csak az Egyesült Államokban fordulhatott elő, hogy a holokauszt nincstelen túlélője, a náciellenes földalatti mozgalom harcosa oktatást kapjon, családot alapítson, és abban a megtiszteltetésben legyen része, hogy életének utóbbi három évtizedében a kongresszus tagjaként szolgáljon. Soha nem leszek képes teljes mértékben kifejezni azt a mély hálát, amelyet ez iránt a nagyszerű ország iránt érzek” – olvasható a közleményben.

Lantos azt írta, hogy felnőttként az emberi jogok, a polgári szabadságok és a társadalmi igazságosság szószólója igyekezett lenni hazájában és külföldön egyaránt.

Kifejezte, kiváltképp szerencsésnek érzi magát, mert szerető családtagok veszik körül, közöttük két lánya, vejei, valamint 17 unokája és két dédunokája.

[popup][/popup]