Nem aranyat ásni jöttünk

Írta: Uri Cvi Grinberg - Rovat: Archívum, Irodalom

Nem keressük kigúvadt szemekkel

a sárga homokban rejtőző aranyat,

mert nem aranyat ásni jöttünk,

csákányunk itt sziklákat hasogat!

A szivünkből fellövellt kék fényű lángok

rozsdás föld-páncélt nyaldosnak szüntelen,

kezünk a föld duzzadt emelőjét simítja

és a zsenge kalászt, amely majd itt terem;

mert új nemzedékek vonulnak, vonulnak,

beteg a szivük és hitük reménytelen.

Távoli országok földjéről jöttek el, s szüntelen vonulnak, vonulnak szüntelen…

Lengyelhon síkjáról,

nagy orosz mezőkről,

Jemen homokjáról,

balkáni hegyekből

s a Kaukázusból…

Riadt szemükben szellem táncot jár a rémület,

s a föld cirógatását sóvárogja arcuk;

mi pedig,

akárha rozzant tornyokban alkimisták:

a halál halmát az élet dombjává bűvöljük át –

kidőlt vérünkkel öntözzük a kopár Gálíl rozsdás ugarát,

hogy mint az anyaszív alól kibúvó magzat a szivek vér-melegétől életre dobbanjon

az utánunk következőknek

Gálílnak földje itt…

Garai Gábor fordítása

* Grinberg, Urí Cvi – 1894-ben született Galíciában. Az első világháborúban az osztrák hadseregben szolgált 1924-től Erec Jiszráélben élt, ahol először egy munkatáborban dolgozott. Egyik alapító tagja a Dávár nevű lapnak. Verseskötetei: Házőrző kutya (1929) és Folyóutak (1951).

 

Címkék:1991-11