Mintha történne valami a Közel-Keleten

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Index

2008. május 29. / Zsolt Melinda Évekig szivárogtak a hírek, hogy Szíria és Izrael béketárgyalásokat kezdett, múlt héten először vállalták ezt a felek hivatalosan is, éppen egyidőben az izraeli miniszterelnök korrupciós botrányával.

Szíria ugyanakkor megerősítette szövetségét Iránnal, közös védelmi megállapodást írtak alá. Libanonban közben megtört a jég, a 6 hónapig tartó és 65 ember halálát követelő szembenállás után megegyeztek az elnök személyében.

Akadályozhatja az Izrael és Szíria között a közelmúltban újra megkezdett béketárgyalásokat Ehud Olmert izraeli miniszterelnök pozíciójának meggyengülése, jelentette ki Mahdi Dahlallah, Szíria egykori információs minisztere. Nagyjából ugyanezt mondta Mahmud Abbász palesztin elnök szóvivője is, szerinte a palesztin-izraeli béke kerülhet veszélybe Olmert korrupciós botránya miatt.

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter közvetlenül ezelőtt szólította fel Olmertet, hogy mondjon le, vagy kezdjen készülődni az előrehozott választásokra. A koalíciós Munkapárt elnöke szerint nem lehet úgy kormányozni, hogy közben személyes ügyeivel foglalkozik. Kijelentésével arra utalt, hogy a kormányfő korrupciós botrányba keveredett, a gyanú szerint illegálisan fogadott el 500 ezer dollárt egy amerikai üzletembertől.

Elemzők szerint a Szíriával kezdett béketárgyalások bejelentésével Olmert el akarhatta terelni a figyelmet botrányáról, de akár hasonló célja lehetett a lépéssel Basar al-Aszad szíriai elnöknek is. A New Republic elemzője szerint a két politikus személyes érdekeit az ország érdekei elé helyezte. Aszad a libanoni Hezbollah támogatását és Libanon egykori miniszterelnökének, a Nyugat-barát Rafik Haririnek a meggyilkolását akarhatja szőnyeg alá söpörni azzal, hogy a több éve sejthető béketárgyalásokat hivatalosan is felvállalta.

[popup][/popup]