Kortörténeti jelentőségű vallomás
Nagy kortörténeti érdekességgel bír Szabolcsi Lajosnak (1890-1943) az Egyenlőség volt tulajdonosának és szerkesztőjének, fia Szabolcsi Miklós professzor bevezetőjével ellátott most megjelent vallomásszerű emlékirata. Szabolcsi professzor első irodalmi szembenézése édesapja alakjával, munkásságával és emlékével önmagában figyelemreméltó. Vázolja a Szabolcsi család eredetét, társadalmi helyzetét, szellemi beállítottságát, a zsidósághoz való viszonyukat, a család egyes kiváló tagjainak sűrített jellemzésével. Ez a családtörténet a modem magyar zsidóság történetének paradigmájaként is tekinthető, remélhetőleg nem tanulság nélkül. A visszaemlékezések egy tekintélyes része Szabolcsi Miksa (1857-1915), Lajos apjának életével, a zsidóságért való publicisztikai és egyéb munkásságával foglalkozik. Apa és fiának élete és életműve lényegében elválaszthatatlan az általuk szerkesztett zsidó hetilappal, az Egyenlőséggel, amelyben odaadóan, szenvedéllyel és nagy tehetséggel szolgálták írásaikkal a korabeli magyarországi zsidóság ügyeit. ,,Az Egyenlőség tüzét egy villám gyújtotta meg… Azt az égiháborút, melyből ez a villám kipattant, így hívták: Tiszaeszlár”. (25. o.)
A fenti mondat fényt vet az Egyenlőség további útjára, vádolva védekező, védekezve vádoló irányára és stílusára. Apa és fia őszintén gondolt és átérzett magyar hazafiasságtól vezetve, bátran küzdöttek tollukkal az újabb kori Magyarország történetén végighúzódó zsidóellenes irányzatok különböző, de konstans megjelenési formáival. Szabolcsi Miksa és Lajos liberálisnak vallották magukat, így akarták környezetüket is látni. A régi magyar szabadelvűségnek legszebb vonása adta meg a magyar zsidóságnak a lehetőséget arra, hogy vallási és kulturális egyéniségének megóvása mellett a magyar nemzeti öntudatnak is részese lehessen”. A politikai liberalizmus előfeltétele azonban egy megalapozott polgári társadalomban rejlik, ennek hiánya az akkori magyar társadalom összetételében nem vezethetett a liberális eszmék és gondolkodás megerősödéséhez.
Az újság hasábjain szó esik mindazon problémákról, amelyek a kor zsidóságát foglalkoztatták: „Rendkívüli szellemi erők szülték, mozgatták és vitték előre a lapot, melynek hatvan esztendeje éppúgy tükrözi a magyar felekezet életét, mint a Talmud oldalai a babiloni zsidóság vitáit és harcait”. 1889-ben megkezdődött a recepcióért való politikai és társadalmi küzdelem, ez a mozgalom azt tűzte ki céljául, hogy a magyar zsidóság ne megtűrt, hanem bevett vallásfelekezet legyen.
Az Egyenlőség tág teret szentel ennek a kérdésnek, ebben az összefüggésben többször szóba kerül a zsidóság karakterének mibenléte, vajon a zsidóság felekezet-e? vagy pedig egy sajátságos nemzeti kisebbség. Az Egyenlőség zsidóságképe, hogy elnémítsa a keresztény társadalom gyanúját és nyugtalanságát, előszeretettel a konfesszionális momentumot helyezi előtérbe. Egy szép és érdekes részletet képez a visszaemlékezésekben Szabolcsi Miksának Herzl Tivadarral való találkozása. Beszélgetésükben a szerkesztő bizonygatja a magyarság és a zsidóság nemzeti azonosságát ellentétben Herzl nézetével, aki szerint ez nem felel meg a társadalom felfogásának. Ellenben nem tétovázott, ha zsidó sorskérdésekről volt szó. Elől járt a kisinevi pogrom áldozatainak megsegítésére szervezett akcióban. Szóban és írásban támogatja azt a zsidó telepítő szervezkedést, mely Zangwill Izrael angol zsidó író vezetése alatt Ugandában „Zsidóországot” kíván létesíteni. Patai József munkatársa volt az Egyenlőségnek és baráti kapcsolat fűzte Szabolcsi Miksához, útjaik később elváltak, de ez nem jelentette azt, hogy Patai nem méltatta volna Szabolcsi Miksa Cionszeretetét: „alig volt szív, mely jobban rajongott volna Palesztináért, mint az övé. Valami vallási rajongás élt benne… Erec Jiszraelért”. Szabolcsi szervezi meg 1905-ben a magyar zsidóság első szervezett palesztinai zarándoklatát. Az út rá tett hatásáról talán egyik legszebb munkája, Szentföldi útleírása tanúskodik.
Szabolcsi Miksától 1914-ben fia veszi át a lap szerkesztését, akinek a korabeli szellemi élettel való kapcsolatai révén sikerült az újság szerzőgárdáját kiszélesíteni. Kosztolányi és Karinthy írásai is megjelentek az Egyenlőség hasábjain. Szabolcsi Lajos aktív résztvevője volt a Szekfű Gyula Száműzött Rákócziról írott mű előidézte viharos vitákban. Nyíltan támogatta Szekfűt, feljegyzései szerint, Szekfű védekező művének címe „Mit vétettem én?” tőle származik. Horváth Jánoshoz küldött levelében írja Szekfű: „Szabolcsi itt volt, nagyon kedvesen viselkedett – megint éreztem h. én tulajdonképpen még egyszer egészen közéjük, a zsidó Jung-Ungarnba fogok kerülni”. (Lackó Miklós: Korszellem és Tudomány 1910-1945, Gondolat, Budapest. 1988., 39. o.)
A visszaemlékezések Szabolcsi Lajos sokoldalúságáról, nagy munkabírásáról, az antiszemitizmus elleni publicisztikai küzdelmeinek ki nem hunyó hevéről tanúskodnak. A mű olvasója hű képet kap a zsidó közéletről, annak problémáiról, különösen a budapesti hitközség vezetőinek zsidó és szellemi beállítottságáról. Komoróczy Géza beszél szellemesen „a minden kisebbség életében fontos sikertörténetek szerepéről”. Erre a találó megjegyzésre kellett gondolnom a Vázsonyi Vilmosról vagy a Sándor Pálról írottak olvasása közben. Szabolcsi felfigyel olyan jelenségekre is, mint a kitérési láz, vagy a zsidó szellemiség hiánya, de érdeklődésének központjában az antiszemitizmus jelensége áll, figyelme és energiájának java, ennek leküzdésére koncentrálódik. A zsidóság belső problémáiról, hogy miként lehetne a zsidót zsidóbbá tenni és, hogy mit jelent ez, erről viszonylag kevés szó esett. Nagy tévedése, hogy tagadja a zsidókérdés meglétét az első világháború körüli és az azt követő időszakban. A legélesebben polémizál a Huszadik Század körkérdése „A zsidókérdés Magyarországon” megvitatása ellen. Meggyőződésem, hogy a magyar zsidóság katasztrófája itt kezdődött. Itt találták ki, Jásziék körében, a tudományos zsidókérdést, itt találták ki a numerus clausust, itt született meg, 1917-ben ,,a zsidókérdés törvényhozási úton való rendezésének” szerencsétlen gondolata. Rendkívüli ellenszenvvel viseltetik a baloldali gondolkodás minden megnyilvánulásával szemben; „A zsidó kommunisták” kérdését egy vonalba akarom helyezni az apostaták, a renegátok, a kitértek kérdésével. Ezek is, azok is egy irányt mutatnak: az ősi hittől való eltávolodást, a régi zsidó erkölcsből való kivetkőzést, a megfutamodást a szülők emlékezetétől és az apák tradícióitól.”
„És az, hogy ilyenek akadhattak… ez olyan bűn, ami a gyermeknevelésünk és ifjúságunk elhanyagolásának kérdése.” A remélt új korszak nem következett be, 1919-ben a fehérterror szedte zsidó áldozatait; a nem-zsidó közvéleményt a zsidók részvétele a világháborúban, majd az azt követő forradalmakban foglalkoztatta. Az antiszemitizmus hullámverése erősödik, jellemző a korra és jellemző az akkori Magyarországra. Átmeneti enyhülést hoz a bethleni konszolidáció. Abban az időszakban folyik a magyar zsidóság küzdelme a numerus clausus felfüggesztéséért és a felsőházi képviselet elnyeréséért. Szabolcsi írása érdekes fényt vet a bethleni korszak egyes politikai eseményeire s annak visszahatásaira a zsidóság helyzetének alakulására, mindenkori kitekintéssel az európai politikai konstellációkra. A hitlerizmus megjelenésével és Bethlen István miniszterelnök lemondásával zárulnak Szabolcsi Lajos irodalmi, történeti és kultúrtörténeti értékű visszaemlékezései. Szabolcsi Miksa és Lajos emlékére gondolunk; írásaikra ma is érdemes figyelni.
Schmelzer Hermann Imre
(Szabolcsi Lajos: Két emberöltő. Az Egyenlőség évtizedei (1881-1931). Emlékezések, dokumentumok. Szabolcsi Miklós előszavával, Budapest, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1993., 453 oldal.)
Címkék:1994-02