Horn Ede

Írta: Vadász Ferenc - Rovat: Archívum, Történelem

A Magyar Szabadságharc tábori rabbija, a hazai polgárosodás apostola

A Nyitra vármegyei vágújhelyi Einhorn család 1825-ben született Ignác nevű fiának átlagon felüli eszessé­gét, sokoldalú képességeit már szülőhelyén a községi népiskola tanítói és középiskolai tanárai felismerték. (Magyarországon Vágújhelyen létesült elsőként zsidó főreáliskola és leánypolgári. Mintegy hatezer lakosá­ból ezerötszáz zsidó volt. Századunk első négy évti­zedében a népesség szaporodásának arányában nőtt a zsidó lakosság lélekszáma is. A Holocaust végül csak­nem az egész közösséget elpusztította. A „csaknem”-ről hadd mondjam még el itt – kissé eltérve a tárgy­tól -, hogy Horn szülőhelye a szlovákiai deportálá­sok idején a zsidó önvédelem egyik góca lett.

Az Einhorn család azt akarta, hogy a fiúból rab­bi legyen, a döntést ő is elfogadta: a megyeszékhe­lyen tanult, majd Pozsonyban és Prágában folytatott teológiai tanulmányokat. De a reformkor pezsgő szel­lemi légkörében érdeklődése csakhamar a tudomány sok más területére kiterjedt, a filozófián kívül a közgaz­daság, a politika, a művészetek is mind nagyobb mér­tékben foglalkoztatták. Még alig múlt tizenhét éves, s már cikkei jelentek meg a Neustadt Adolf által szer­kesztett Pressburger Zeitungban, a magdeburgi Allgemeine Zeitung des Judentums és a lipcsei Orient cí­mű lapban.

A pesti egyetem bölcsészeti fakultásának hallgató­jaként a magyarországi zsidóság polgári egyenjogúsí­tásának problémáira összpontosította figyelmét. Ta­nulmányainak befejezését követően hetilapot adott ki és szerkesztett Der Ungarische Israelit címmel, röpiratot írt Zur Judenfrage in Ungarn címmel. Ez idő­ben Kossuth lapja, a Pesti Hírlap, a Jelenkor, a Budapesti Szemle is síkraszálltak a korlátozás nélküli eman­cipációért. Eötvös József báró és Deák Ferenc ezt szor­galmazó beszédei, írásai ösztönzően hatottak a keresz­tény egyházak olyan vezetőire, mint Barkóczy székes­fehérvári püspök és olyan papjaira, mint amilyen a református Török Pál, az evangélikus Székács József vagy Albach, a pozsonyi ferences hitszónok volt. Törekvéseiknek a főrendek a forradalom győzelméig útját állták.

A fiatal Einhorn Ignác, aki – mint a zsidók túlnyomó többsége – az asszimiláció híve volt, szívvel-lélekkel magáévá tette a magyarság ügyét, részt vállalt a szabadságért, a nemzeti függetlenségért vívott küzdelemből. Kossuth Lajos titkárával Diósy Márton újságíróval, Szegfi Mórral, Szemere Bertalan munkatársával – aki a szenttamási csatában tüzérszázadosként vett részt -, megalapította az Izraeli­ta Magyarító Egyletet. Szerkesztője lett az első Magyar Zsidó Évkönyvnek. Ő kezdeményezte a radikális magyar zsidó reformközösség megszervezését, s annak templomában – Valeró Antal Király utcai selyemgyárának szomszédságában épült az azóta eltűnt zsinagóga – magyar nyelven hitszónoklatokat tartott.

A szabadságharc honvéd seregében Einhorn Ignác huszonhárom évesen tábori lelkészként teljesített szol­gálatot. Fivére Einhorn Móric matematikus, Bem seregé­ben a tüzérségnél szolgált, csatában esett el, ágyúja mellett. Az ifjú rabbi a világosi fegyverletétel után ott volt Klapka tábornok Komárom várát védő katonái körében, s velük maradt mindvégig. Klapka százados­sá nevezte ki. A kapituláció után ő is szabad elvonu­lást nyert, de hamarosan, korábbi „vétkeiért” és to­vábbra is nyíltan vallott szabadelvű nézeteiért, magyar hazafias érzelmei hangoztatásáért menekülnie kellett. Rá is vonatkozott az az ítélet, melyet Haynau a pes­ti zsidók fejére olvasott: „Érzelmeik és gonosz cselek­vésmódjuk által előmozdították az ottani forradalmat, mely az ő közreműködésük nélkül sohasem nyerhetett volna olyan terjedelmet.”

Emigrációja első éveiben Lipcsében lakott. Ott vette fel a Horn Ede nevet. Könyvet írt A március előtti Magyarország címmel és életrajzot Kossuthról. Műveit betiltották, a kiadót is büntetésekkel sújtották, a kö­teteket elkobozták. Elérte, hogy Kossuth-könyvét ké­sőbb Londonban angolul is megjelentették.

Lipcse után Brüsszelben, majd Párizsban élt. Ér­deklődése ez idő tájt már elsősorban a közgazdasági tudományokra irányult. Jelentős műveket írt és adott ki. Az első világkiállítás alkalmából tekintélyes német lapokat tudósított, elemző cikkeket írt a nemzetközi pénzvilág, az ipari és kereskedelmi élet problémáiról. Párizsban előbb a Journal des Débats munkatársa, majd egyik alapító-szerkesztője a L’Avenir című lapnak.

A Benedek Marcell által szerkesztett 1927-es Iro­dalmi Lexikon szerint francia nyelven megjelent mun­kái közül a L’économie politique avant les physiocrates (A közgazdaságtan a fiziokraták előtt) című műve 1867-ben elnyerte a francia Akadémia pályadíját.

Magyarországon mind többen voltak, akik felfigyel­tek franciaországi sikereire. A kiegyezéssel együtt já­ró itthoni változások arra késztették, hogy eleget te­gyen a már régebbről megismétlődő hívásoknak – a többi között Jókai Mórénak -, így aztán 1869-ben ha­zatért szülőhazájába.

Időközben odakint megnősült. 1858-ban született Emil nevű fia, aki később – apja halála után – visszatért Párizsba, ahol bankár lett, de emellett széles körű irodalmi tevékenységet folytatott. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar irodalom francia nyelven történő ismertetésével. Jókai, Mikszáth, Rákosi Viktor és mások műveit ültette át francia nyelvre, megírta II. Rákóczi Ferenc élettörténetét. Munkássága elismeréséül 1914-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta.

Horn másik fia, Ödön , 1864-ben, ugyancsak Párizs­ban született. Apja halála után nagybátyjához, Horn Antalhoz került Szentpétervárra, aki ott francia nyel­vű lapot szerkesztett. Horn Ödön 1881-ben vissza­tért Magyarországra, katonai tanulmányokat folyta­tott, majd a Ludovika Akadémia tanára lett, katonai szakcikkeket írt, orosz nyelvtant szerkesztett magyar nyelven a hadsereg részére.)

Horn Edét Párizsból történt végleges hazatérése után Pozsonyban liberális programmal a magyar országgyűlés tagjává választották. Ezt követően a földműve­lési, ipari és kereskedelmi minisztérium államtitkára lett. A magyarországi polgárosodás, a pénzügy, a ke­reskedelem, az iparosodás fáradhatatlan apostola, szer­vezője volt. Szorgalmazta, támogatta bankok, pénzintéze­tek, biztosító társaságok létrehozását, bányák feltárá­sát, gyárak, vállalatok, malmok alapítását.

Tudományos, irodalmi, közéleti tevékenységének adatait és eredményeit, akárcsak vázlatosan is, ne­héz lenne ehelyütt felsorolni, annak ellenére, hogy a sors rövidre szabta életét. 1875-ben, ötvenéves ko­rában hunyt el Budapesten.

Párját ritkítóan gazdag pályafutását a legrészlete­sebben Feuerstein Emil izraeli történész ismertette a magyar ajkú zsidóság szellemi örökségét magában fog­laló, eddig három kötetben Tel-Avivban megjelent Egy marék virág című művében.

 

 

Címkék:1991-05

[popup][/popup]