Horn Ede
A Magyar Szabadságharc tábori rabbija, a hazai polgárosodás apostola
A Nyitra vármegyei vágújhelyi Einhorn család 1825-ben született Ignác nevű fiának átlagon felüli eszességét, sokoldalú képességeit már szülőhelyén a községi népiskola tanítói és középiskolai tanárai felismerték. (Magyarországon Vágújhelyen létesült elsőként zsidó főreáliskola és leánypolgári. Mintegy hatezer lakosából ezerötszáz zsidó volt. Századunk első négy évtizedében a népesség szaporodásának arányában nőtt a zsidó lakosság lélekszáma is. A Holocaust végül csaknem az egész közösséget elpusztította. A „csaknem”-ről hadd mondjam még el itt – kissé eltérve a tárgytól -, hogy Horn szülőhelye a szlovákiai deportálások idején a zsidó önvédelem egyik góca lett.
Az Einhorn család azt akarta, hogy a fiúból rabbi legyen, a döntést ő is elfogadta: a megyeszékhelyen tanult, majd Pozsonyban és Prágában folytatott teológiai tanulmányokat. De a reformkor pezsgő szellemi légkörében érdeklődése csakhamar a tudomány sok más területére kiterjedt, a filozófián kívül a közgazdaság, a politika, a művészetek is mind nagyobb mértékben foglalkoztatták. Még alig múlt tizenhét éves, s már cikkei jelentek meg a Neustadt Adolf által szerkesztett Pressburger Zeitungban, a magdeburgi Allgemeine Zeitung des Judentums és a lipcsei Orient című lapban.
A pesti egyetem bölcsészeti fakultásának hallgatójaként a magyarországi zsidóság polgári egyenjogúsításának problémáira összpontosította figyelmét. Tanulmányainak befejezését követően hetilapot adott ki és szerkesztett Der Ungarische Israelit címmel, röpiratot írt Zur Judenfrage in Ungarn címmel. Ez időben Kossuth lapja, a Pesti Hírlap, a Jelenkor, a Budapesti Szemle is síkraszálltak a korlátozás nélküli emancipációért. Eötvös József báró és Deák Ferenc ezt szorgalmazó beszédei, írásai ösztönzően hatottak a keresztény egyházak olyan vezetőire, mint Barkóczy székesfehérvári püspök és olyan papjaira, mint amilyen a református Török Pál, az evangélikus Székács József vagy Albach, a pozsonyi ferences hitszónok volt. Törekvéseiknek a főrendek a forradalom győzelméig útját állták.
A fiatal Einhorn Ignác, aki – mint a zsidók túlnyomó többsége – az asszimiláció híve volt, szívvel-lélekkel magáévá tette a magyarság ügyét, részt vállalt a szabadságért, a nemzeti függetlenségért vívott küzdelemből. Kossuth Lajos titkárával Diósy Márton újságíróval, Szegfi Mórral, Szemere Bertalan munkatársával – aki a szenttamási csatában tüzérszázadosként vett részt -, megalapította az Izraelita Magyarító Egyletet. Szerkesztője lett az első Magyar Zsidó Évkönyvnek. Ő kezdeményezte a radikális magyar zsidó reformközösség megszervezését, s annak templomában – Valeró Antal Király utcai selyemgyárának szomszédságában épült az azóta eltűnt zsinagóga – magyar nyelven hitszónoklatokat tartott.
A szabadságharc honvéd seregében Einhorn Ignác huszonhárom évesen tábori lelkészként teljesített szolgálatot. Fivére Einhorn Móric matematikus, Bem seregében a tüzérségnél szolgált, csatában esett el, ágyúja mellett. Az ifjú rabbi a világosi fegyverletétel után ott volt Klapka tábornok Komárom várát védő katonái körében, s velük maradt mindvégig. Klapka századossá nevezte ki. A kapituláció után ő is szabad elvonulást nyert, de hamarosan, korábbi „vétkeiért” és továbbra is nyíltan vallott szabadelvű nézeteiért, magyar hazafias érzelmei hangoztatásáért menekülnie kellett. Rá is vonatkozott az az ítélet, melyet Haynau a pesti zsidók fejére olvasott: „Érzelmeik és gonosz cselekvésmódjuk által előmozdították az ottani forradalmat, mely az ő közreműködésük nélkül sohasem nyerhetett volna olyan terjedelmet.”
Emigrációja első éveiben Lipcsében lakott. Ott vette fel a Horn Ede nevet. Könyvet írt A március előtti Magyarország címmel és életrajzot Kossuthról. Műveit betiltották, a kiadót is büntetésekkel sújtották, a köteteket elkobozták. Elérte, hogy Kossuth-könyvét később Londonban angolul is megjelentették.
Lipcse után Brüsszelben, majd Párizsban élt. Érdeklődése ez idő tájt már elsősorban a közgazdasági tudományokra irányult. Jelentős műveket írt és adott ki. Az első világkiállítás alkalmából tekintélyes német lapokat tudósított, elemző cikkeket írt a nemzetközi pénzvilág, az ipari és kereskedelmi élet problémáiról. Párizsban előbb a Journal des Débats munkatársa, majd egyik alapító-szerkesztője a L’Avenir című lapnak.
A Benedek Marcell által szerkesztett 1927-es Irodalmi Lexikon szerint francia nyelven megjelent munkái közül a L’économie politique avant les physiocrates (A közgazdaságtan a fiziokraták előtt) című műve 1867-ben elnyerte a francia Akadémia pályadíját.
Magyarországon mind többen voltak, akik felfigyeltek franciaországi sikereire. A kiegyezéssel együtt járó itthoni változások arra késztették, hogy eleget tegyen a már régebbről megismétlődő hívásoknak – a többi között Jókai Mórénak -, így aztán 1869-ben hazatért szülőhazájába.
Időközben odakint megnősült. 1858-ban született Emil nevű fia, aki később – apja halála után – visszatért Párizsba, ahol bankár lett, de emellett széles körű irodalmi tevékenységet folytatott. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar irodalom francia nyelven történő ismertetésével. Jókai, Mikszáth, Rákosi Viktor és mások műveit ültette át francia nyelvre, megírta II. Rákóczi Ferenc élettörténetét. Munkássága elismeréséül 1914-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta.
Horn másik fia, Ödön , 1864-ben, ugyancsak Párizsban született. Apja halála után nagybátyjához, Horn Antalhoz került Szentpétervárra, aki ott francia nyelvű lapot szerkesztett. Horn Ödön 1881-ben visszatért Magyarországra, katonai tanulmányokat folytatott, majd a Ludovika Akadémia tanára lett, katonai szakcikkeket írt, orosz nyelvtant szerkesztett magyar nyelven a hadsereg részére.)
Horn Edét Párizsból történt végleges hazatérése után Pozsonyban liberális programmal a magyar országgyűlés tagjává választották. Ezt követően a földművelési, ipari és kereskedelmi minisztérium államtitkára lett. A magyarországi polgárosodás, a pénzügy, a kereskedelem, az iparosodás fáradhatatlan apostola, szervezője volt. Szorgalmazta, támogatta bankok, pénzintézetek, biztosító társaságok létrehozását, bányák feltárását, gyárak, vállalatok, malmok alapítását.
Tudományos, irodalmi, közéleti tevékenységének adatait és eredményeit, akárcsak vázlatosan is, nehéz lenne ehelyütt felsorolni, annak ellenére, hogy a sors rövidre szabta életét. 1875-ben, ötvenéves korában hunyt el Budapesten.
Párját ritkítóan gazdag pályafutását a legrészletesebben Feuerstein Emil izraeli történész ismertette a magyar ajkú zsidóság szellemi örökségét magában foglaló, eddig három kötetben Tel-Avivban megjelent Egy marék virág című művében.
Címkék:1991-05