Felfalom a zsidókat, mondja a rajzfilm-nyúl a Hamasz gyerekműsorában

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Hetek

2008. május 25.
A terrorszervezet tévéprogramjai többségében antiszemita propagandára szakosodtak, és műholdak segítségével jutnak el Európába.

A Spiegel magazin összeállítása szerint az iszlám antiszemitizmus Európában is hatékonyan fejti ki hatását. Ennek aggasztó jelei érzékelhetőek Németországban is, ahol a gyűlölet és az intolerancia propagandáját szaúdi és egyiptomi ellenőrzés alatt lévő műholdak repítik a háztartásokba- írja friss számában a Hetek. .

Matthias Küntzel német politológus cikkében többek között a közel-keleti propaganda terjesztésének eszközeivel is foglalkozik. Bár a Hamasz tevékenysége helyhez kötöttnek tűnik, a modern technika segítségével a terrorszervezet keze messzire elér.
Az al-Aksza csatornát a Hamasz 2006-ban hozta létre a libanoni Hezbollah al-Manar nevű csatornájának mintájára. Utóbbit Franciaországban 2004-ben betiltották nyilvánvaló antiszemita propagandája miatt, a sugárzás az európai Eutelsat műholdon keresztül megszűnt.

Az al-Manar gyermekprogramjaiban, rajzfilmjeiben például robbanóöveket viselő gyerekek és haldokló izraeli katonák képei peregnek egymás után, amelyet zenei aláfestésként győzelemittas kántálás kísér. A felnőttek öngyilkos merényleteket dicsőítő képi elemeket és ehhez illő zenét tartalmazó klipeket nézhetnek, az esti órák családi műsorai között pedig többek között a „Sion véneinek jegyzőkönyve” című antiszemita sorozatot láthatják.
Az al-Aksza adásai a német háztartásokban még mindig elérhetők. Nemrégiben nemzetközi felháborodást váltott ki, amikor kitudódott, hogy a csatorna „klónozta” a Disney-féle Miki egeret. A hamaszos egérfigura ugyanis kifejezetten zsidógyűlöletre tanította az ártatlan nézőközönséget. „Szanabel, hogyan akarod segíteni az al-Aksza mecsetet?” – kérdezi az egyik részben Farfur, a „Miki-klón”. „Harcolni akarok” – hangzik a felelet. „És még?” – provokál tovább Farfur. „Ki akarom irtani a zsidókat.”

A nemzetközi nyomás hatására Farfur lekerült a Hamasz műsoráról, ám a propaganda folytatásához még ez is kapóra jött: Farfurból mártír lett. A gyermekműsor házigazdaasszonya a kamerába nézve tette fel a kérdést: „Láthatjátok, hogyan csináltak a zsidók Farfurból mártírt. Mit üzentek erre a zsidóknak?” A betelefonáló hároméves kislány tudta a megoldást: „Nem szeretjük a zsidókat, mert kutyák! És harcba szállunk velük!”

Az ideológia terjesztéséből már a popkultúra is kiveszi a részét. Muszlim rapperek, mint például Ammar114 (akinek neve a Korán 114. szúrájára utal) a „dzsihád generációjaként” tüntetik fel magukat, és a legerőteljesebb antiszemita állításokkal tűzdelik tele „intifáda rapjüket”. A berlini „Zyklon Beatz” 2006-ban olyan CD-t adott ki, amelyen a zsidókat állatokhoz hasonlította. A Bushido nevű rapper 2008 februárjában megnyerte a nagy presztízsű ECHO zenei díjat, és az RTL csatornán Németország legjobb hip-hop előadójaként mutatták be. Egyik dalszövege magáért beszél: „Tálib vagyok… Terrorista, akiben a fiatalok hisznek… Bushido király vagyok, második nevem Mohamed… Városotokat tűzbe borítottam”.

Az Internetre felkerült egy Berlinben élő libanoni rapper videója, amelyben zsidókat inzultáló dalszöveg hangzik el. A klip néhány héten belül több száz kommentárt váltott ki – többségében elismerőket. Küntzel szerint aggasztó, hogy az ilyen jelenségek nem okoznak botrányt. Bár a szélsőjobb antiszemitizmusa kétségtelenül publicitást kap, a muszlim oldalról jövő antiszemitizmus felett sokszor elsiklik a figyelem. Míg néhányan úgy vélik, a zsidógyűlölet a közel-keleti világ természetes része, ezért semmi különleges nincs benne, mások azért nem emelnek szót ellene, mert a muszlimokat áldozatként látják. Megint mások az antiszemitizmust a közel-keleti konfliktusra adott érthető reakciónak tartják, egyes szervezetek, mint például a baloldali pártok, pedig a közös platformot keresik az iszlámistákkal.

Mindeközben a hamaszos műsorban Farfurt, a Miki egér-klónt, felváltotta Assud, a nyúl. „Miért Assud (azaz oroszlán) a neved, ha egyszer te nyúl vagy?” – kérdezte az egyik februári adásban egy kislány. „Mert én, Assud, felfalom majd a zsidókat” – hangzott a válasz. A kislány egyetértően bólintott: „Legyen meg Allah akarata”.

*

Az al-Manar rajzfilmjeiben például robbanóöveket viselő gyerekek és haldokló izraeli katonák képei peregnek egymás után, amelyet zenei aláfestésként győzelemittas kántálás kísér.

[popup][/popup]