Egymillió dolláros vérdíj három izraeli vezetőre

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: STOP

2008. március 10. Egymillió dolláros vérdíjat tűztek három izraeli katonai vezetőre iráni egyetemisták, bosszúból a Gázai övezetben végrehajtott izraeli hadműveletért.

Az ISNA iráni hírügynökség hétfői jelentése szerint Ehud Barak izraeli védelmi miniszter “kivégzéséért” 400 ezer, Meir Dagan, a külső hírszerzés (Moszad), illetve Ámosz Jadlin, a katonai hírszerzés vezetőjéért pedig fejenként 300-300 ezer dollárt ajánlottak fel. Az nem derült ki, hogy az e célra felkínált pénz honnan származik.

A diákok vasárnap tartottak gyűlést, amelyen meghirdették kezdeményezésüket. Egy transzparensen a három izraeli vezető portréja volt látható, homlokukon célkereszttel. A szervezők közölték, hogy a felajánlott vérdíjat annak a személynek vagy családjának fizetik ki, aki “bárhol a világban meg tudja büntetni ezeket az egyéneket”.

Az egyetemisták egyúttal arra bátorítottak minden iránit, hogy kínálja fel egyik veséjét eladás céljából, és a befolyó pénzt fordítsák a vérdíj összegének növelésére. Szerintük ez rendkívül jó gesztus, amellyel mindenki megmutatja, hogy kész önnön egészségét is feláldozni “a palesztinok támogatásáért és a cionista rezsim vezetőinek elpusztításáért”.

Iráni vezetők keményen elítélték az izraeli hadsereg – február végén-március elején végrehajtott – Gázai övezetbeli műveletét, amelyben néhány nap alatt több mint 130 palesztin vesztette életét. Az Iráni Iszlám Köztársaság és Izrael egymás esküdt ellensége.

[popup][/popup]