EGY ELŐÍTÉLET ANATÓMIÁJA

Írta: Karsay Katalin - Rovat: Archívum, Külpolitika

Memento 1944

A Mementó 1944 egy emlékmű felavatására utal, az Egy előítélet anatómiája pedig egy nemzetközi konferenciára. Mindkettőre a szlovákiai Dunaszerdahelyen került sor, októberben.

Az emlékmű két érsekújvári művész, Szilágyi Tibor szobrász és Baksa László műépítész-mérnök alkotása. Mózesi kőtábla-torzót ábrázol, rajta a Tízparancsolatnak csak első szava olvasható: ÁNOKHI vagyis ÉN… A lerombolt zsinagóga udvarába állították, oda, ahonnan háromezer dunaszerdahelyi és környékbeli zsidót elhurcoltak, s akik közül csak hatszázan tértek vissza.

Az emlékezés sorát a város polgármestere, Öllős Árpád nyitotta meg, a szobor leleplezésénél jelen volt Martin Porubjak, a szlovák kormány első elnök- helyettese, a szlovákiai és a magyarországi zsidó hitközségek képviselői, a diplomaták között David Kraus Izrael magyarországi nagykövete. Kaddist budapesti rabbik mondtak, s az elpusztítottak nyugalmáért imádkoztak római katolikus, református és evangélikus lelkészek is.

A második napon nyitotta meg Gémesi Károly, a Csehszlovák Szövetségi Gyűlés Emberjogi és Kisebbségi Bizottságának elnöke, a Független Magyar Kezdeményezés (szlovákiai magyar liberális irányzatú mozgalom) parlamenti képviselője, valamint Grendel

Lajos író a pozsonyi székhelyű, a liberális gondolkodásmódot tükröző, kultúrát támogató, szervező Márai Sándor Alapítvány elnöke a tudományos tanácskozást. A jeles előadók között volt Karsai László, Kovács Petra, Majsai Tamás, Schmidt Mária Magyarországról, Karády Viktor Franciaországból, Zora Bútorova, Ján Mlynárik és Juraj Spitzer Csehszlovákiából.

Zora Bútorova Zsidókép a közvéleménykutatások tükrében című előadásánál időznék, egy-két olyan, önmagáért beszélő adat erejéig, melyeket az 1991 májusi közvéleménykutatás alapján hozott nyilvánosságra. Szlovákiában a lakosság 26 százaléka nem kívánja, hogy zsidó szomszédja legyen. Ugyanakkor csupán harmada nyilatkozott negatívan az 1939-1944 között fennállt, a nácikat kiszolgáló, a zsidókat deportáló, antifasisztákat gyilkoló Tiso-féle fasiszta jellegű Szlovák Államról, míg a megkérdezettek 30 százaléka nem foglal állást!

A nemzetközi konferenciát – amely azzal a szomorú végkövetkeztetéssel zárult, hogy az antiszemitizmus Kelet-Közép-Európában ismét fenyeget – Konrád Györgynek, a Nemzetközi Pen Club elnökének szavai zárták.

Karsay Katalin

fotó: Fogas Ferenc

*

A fenti tudósítással együtt kaptuk kézhez a tanácskozás dicséretes gyorsasággal készült válogatott anyagát, könyv formájában. A kiadvány többségében a felvidéki zsidóság múltjával foglalkozó tanulmányokat tartalmazza. Megrendelhető vagy megvásárolható a pozsonyi Nap Kiadónál.

 

Címkék:1991-12

[popup][/popup]