Árpádsávos akció az SS-ruhás tanárért
2007. július 2. Köpjétek le, zavarjátok el a városból! – Keresztényi reagálások cikkeinkre. Nemzeti zászlainkat szivárványszínűek válthatják fel – vizionálta a szónok csütörtök este Budakeszin, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium előtt. Magyarán: hamarosan kötelezően homoszexuálissá lesz a régió, az ország, de még tán Európa is, csupán azért, mert Kosaras Péter Ákos tanár és igazgatóhelyettes úr SS-ruhás botránya kirobbant.
Ne keressünk ebben rációt, vegyük tudomásul. Ez a jövő, melyet a Magyar Nemzeti Front alelnöke, Szabó Tamás vázolt. E kitűnő formáció szervezett ugyanis tüntetést K. P Á. érdekében a nevezett tanintézet előtt. (Madarat tolláról…)
Nem szokásos, hogy a tudósító saját személyét emelje előtérbe, de ez speciális helyzet. A keresztényi szeretet és megbocsátás jegyében soha Budakeszin eddig nem tapasztalt gyűlölethullám áradt szét. Internetes fórumokon az SS-ruhás főtanerő ügyét nyilvánosságra hozó – mert születésétől itt élő, és sok mindent látó – újságíró ellen fordult a népharag.
Már ha keresztény népnek lehet nevezni azt a pár frusztrált boldogtalant, aki saját honlapján, ámde – gyaníthatóan – álnéven írott otromba hozzászólásokkal igyekszik (sajnos szép sikerrel) fortyogtatni az indulatokat.
Testi fenyegetéssel és morális megsemmisítéssel, valamint nyilvános leköpdöséssel, kiűzetéssel riogatják – feleslegesen – a Népszava újságíróját. Háza környékén a minap hét (!) órán keresztül “sétálgatott” egy fiatalember, akit végül a rendőrség vitt el. Iratai nem voltak, magyarázatként annyit mondott: “zenét hallgattam, baj?”
Nem baj! Félelmet kelteni nem sikerült, az ostoba utcai inszinuácóik pedig mindössze arra világítanak rá, mekkora setétséget telepítettek egyesek a lakosság erre betegesen fogékony részének fejébe. (Csak Budakeszin?)
Az SS-ruhában pózoló tanár minden – épeszű – budakeszi polgár szemében szánalmas, gyáva alak. A fél város háborodott fel azon, hogy míg a Magyar Fórumban egész oldalas cikkben mosdatja magát, addig saját közösségére nem tekint. Szerdán a helyi televízió élő adásába hívták, a katolikus gimnázium igazgatójával egyetemben. Ígérték, jönnek, mindenről beszélnek. A nézők azonban csak egy üres stúdiót láthattak, ahol a műsorvezető közölte: más elfoglaltságaik miatt (este 9-kor) bátran távolmaradtak és nem válaszoltak a nézők kérdéseire. Sokatmondó műsor volt, a közönség okulhatott – okult is! – belőle.
De vissza a tüntetéshez: árpádsávosokból ennyit még nem látott Budakeszi.
Hogy honnan jöttek, nem tudni. Nem helyiek, az biztos, mert e sorok őshonos írója nyugodtan fényképezhetett a helyszínen, a “dühödt lokálpatrióták” nem ismerték fel. (Pedig a leköpködési parancs továbbra is érvényben van, amint tudom.)
A Magyar Nemzeti Fórum szónoka nem pusztán kiállt Kosaras tanár úr mellett – aki most sem ért rá eljönni, mondta a szpíker –, hanem fel is olvasta nevezett tanerő alig kódoltan zsidózó cikkét.
Megállapította: a pedagógus a balliberális média áldozata – mely médiának nyilvánvalóan asszisztált az egyházmegye.
– Hol van itt egy kocsma? – kérdezték a rendőröket a negyedórás tüntetésben megfáradt ifjak.
Megtalálták. Ott – is – beszélgettem néhány tanítvánnyal.
– Állati jó fej a tanár úr, szemétség volt kicsinálni! – így egy húszéves.
Hozzáteszi, ő nagyon szeretne katona lenni, és ha tehetné, és vágyai szerint politikus lehetne, visszahozná a hadkötelezettséget. Tavaly végzett társai csitítják, azonban hamar kiderül, csak a sorozásban van nézetkülönbség. Arra a kérdésre, hogy milyen újságot olvasnak, egyöntetű a válasz: a kurucinfót, a Magyar Mércét, ritkábban a Magyar Nemzetet, de leginkább semmit. Tudják ők anélkül is… Az – amúgy végig sem hallgatott – őszödi beszéd pedig maga az imamalom.
A Népszava – általuk mélyen elítélt – cikkeit sem látták. Csupán annyit tudnak, amennyit nekik elmeséltek. Megdöbbennek, sőt megilletődnek, hogy e “borzalmas” írások szerzőjével ülnek szemközt. A tegezés önözésre vált.
A “húszforintos” kérdésre – miként sóhajthatta egy írásában Kosaras, hogy a II. világháborúban sajnos nem a hitleri birodalom győzött – nagy a csend. A legidősebb – a sorozáspárti – elszántan közli: ölni is képes lenne az eszméiért. Utóbbinak mibenlétéről azonban nem ad koherens választ. Hogy honnan tanulta? Csend. Felhördül az ivó, ez már mindenkinek sok. Visszakozik is, ám az “ölnikészség” megmarad benne, attól eltéríteni nem lehet.
Szülő, aki aggódik: “a múlt héten a nagyobb család együtt ebédelt. Gyermekem, aki korábban a Prohászkába járt, nem értette, miért háborodott fel az egész család az SS-ruha láttán. Egyszerűen belénevelték, hogy elfogadja. Sajnos csak ekkor döbbentem rá, mi is folyhatott “fű alatt” a gimnáziumban. Olyasmi, amit a gyerek valamiért “nem hozott haza”. Sokat kell még vele erről beszélgetnem…”
Nagyszülő: “az unokámat felpofozta a tanár úr. Szerintem igaza volt, de az asszony nagyon felháborodott, be is ment panaszkodni”.
Ezek a vélemények.
Amikor e sorokat írom, értesítenek: többen érdeklődtek utánam mindazon helyeken, ahol megfordulok. Gyűjtik az adatokat. Szokásaimról, időbeosztásomról. Pedig itt semmi nem titok. Címem helyben ismert, házam felgyújtható, magam elüthető, besározható, lealázható vagyok. Alkalmas mindarra, amit a helybéli “szellemi rövidnadrágok” maximum elképzelni képesek.
Persze a fasizmus ettől még fasizmus marad. És ez jut ma és itt a tényfeltáró újságírónak.
Budakeszi, 2007.
Veress Jenő
(Forrás: Népszava)
