Arab terroristák európai tervei

Levegőbe repülő olajfinomítók, stratégiai pontokon elsüllyesztett hajók, szabotált gázvezetékek, gátak ellen elkövetett merényletek. Ha a Közel-Kelet kénytelen lenne hábo­rúba keveredni, Európa nem táplál­hat olyan illúziókat, hogy kimarad az eseményekből: a terroristák is­mét akcióba lendülnének.

Szaddám Huszein már jó ideje ki­dolgozta a maga stratégiáját, és Bagdadban ott van mellette a Földközi-tengeren túli esetleges hadmű­veletek rendezője, Abu Nidal, Olasz­ország régi ismerőse azon véres me­rényletek révén, amelyeket a szer­vezett és irányított, például a fiumicinói repülőtéren, ahol 1985 de­cemberében négy palesztin terroris­ta géppisztollyal és bombával 16 ember halálát okozta. Abu Nidalt Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője nem tudja ellenőrzése alatt tartani, és Szaddám Huszein nem véletlenül vele lépett kapcsolatba és nem Arafattal, aki gyakorlatilag túsz az ira­ki diktátor kezében.

Az európai front haditerveit Bag­dadban júliusban készítették el, amikor Abu Nidal az iraki főváros­ba hívta össze a világ minden tájá­ról leghűségesebb „szakembereit”. Ugyanazokat, akik július végén el­távoztak Bagdadból, néhány nappal

Kuvait lerohanása előtt. A „szak­emberek” több mint egy hónapja működési területükön tartózkodnak, készen arra, hogy akcióba lépjenek, mihelyt Bagdadból parancsot kap­nak rá.

A múlttól eltérően célpontjaikat nem repülőterek és nagykövetségek képezik, habár a terroristák ezeket a létesítményeket korántsem hagy­ják figyelmen kívül. Ezúttal a ter­rorista stratégia magasabbra tör. Háború esetén a cél az, hogy a le­hető legnagyobb veszteséget okozzák az ellenségnek gazdasági síkon, el­sősorban ami az utánpótlást illeti. Jövendő célpontjaik tehát az olajfi­nomítók és az üzemanyagraktárak, amelyeket Európában nem különö­sebben őriznek, vagy olykor min­dennemű biztonsági berendezés nél­kül létesítenek. Emellett a városok közelében vagy egyenesen a lakott városrészek valamelyikében talál­hatók.

Az Europeónak sikerült olyan in­formációk birtokába jutnia, ame­lyek az olajfinomítók és az üzemanyagraktárak elleni merényletek célpontjaira vonatkoznak. Az első célpontok az Olaszországban (Geno­va, Nápoly, Velence, Livorno és esetleg Augusta), a Franciaország­ban (Marseille és a La Manche-csatorna), a Nagy-Britanniában (Lon­don környéke), a Németországban (Frankfurt) és a Hollandiában (Rot­terdam) található létesítmények lennének. A terrorista szervezet – információink alapján – más ak­ciókat is tervez: Olaszországban az algériai gázvezeték megrongálását, esetleg elzárását; Nagy-Britanniá­ban merényletet a Temzén létesült korszerű zsiliprendszer ellen, amely szabályozza a tengerár alakulását és lehetővé teszi a nagy teherszállító hajók folyamatos és biztonságos közlekedését. Állítólag palesztin „kamikazék” két csoportja máris azokon a hajókon található, ame­lyeket adott pillanatban el kell süllyeszteni a Szuezi-csatorna leg­szűkebb szakaszán, hogy legalábbis időlegesen meggátolják a Földközi­tenger felől érkező tankhajók és ha­dihajók navigálását.

Olyan stratégia ez, amely a mini­mális kockázatot és veszteséget a maximális rombolással kívánja összekötni, kiváltképpen ami az olajfinomítókat illeti. E terrorista terv megvalósításának rendkívül súlyos következményei lennének Olaszor­szágban. Elég arra gondolni, hogy lángokban áll Nápoly, Marghera, Genova vagy Livorno (ahol az olajfinomítók és üzemanyagraktárak lakott központokban találhatók), máris láthatjuk, hogy az anyagi ká­rokon túl sok százezer embert fe­nyegetne az a veszély, hogy váratlanul belesodródik egy háborúba. Olyan háborúba, amely nem a tele­vízió képernyőjén jelenne meg a la­kásokban, hanem az ajtón, az abla­kokon keresztül hatolna be. Nem nehéz elképzelni, hogy ez milyen politikai következményekkel is jár­na.

A PFSZ vezetője, Jasszer Arafat az utóbbi években olyan békepoliti­kát folytatott, amely 1988-ban Izra­el Állam elismerésében csúcsosodott ki. Azóta a PFSZ Szaddám által tá­mogatott ellenzéki csoportjai Arafat hatalmának aláásására törekednek. Nem véletlen, hogy Bagdadba tette át székhelyét Najef Havatmeh (a Demokratikus Front Palesztina Fel­szabadításáért főtitkára), Abdul Ra­him Ahmad (az Arab Felszabadítási Front vezetője) és Abu Abbász (a Palesztin Felszabadítási Front veze­tője), a már említett Abu Nidalon kívül.

És az sem véletlen, hogy George Habbas, Arafat régi ellenlábasa ép­pen az utóbbi napokban érkezett Bagdadba damaszkuszi támaszpont­járól. Habbas 1976 óta nem járt Bagdadban: e tizennégy év alatt mindig a szíriai Asszad elveihez állt közel. Most úgy tetszik, hogy a Szaddám és Habbas között szeptemberben létrejött találkozó olyan tényre világít rá, amelyet egyre ne­hezebb megcáfolni: a PFSZ tényle­ges vezetője már nem Jasszer Ara­fat. A vezető neve Szaddám Huszein.

Daniele Protti (Részletek az Europeo 1990. szeptem­ber 14-én megjelent cikkéből.)