A Sin Bét megakadályozott egy Olmert elleni merényletet

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: MTI

2007. október 21. A Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat vezetője azt állította vasárnap, hogy Ehud Olmert kormányfő gépkocsikonvoja elleni merényletet hiúsított meg a szolgálat augusztusban.

   
  Yuval Diskin, a Sin Bét vezetője  

“Augusztus 6-án, amikor Olmert miniszterelnök Jerikóba tartott, hogy találkozzék ott Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, a Fatah (a palesztin elnök pártja) terroristái megpróbálták megtámadni konvoját, de meghiúsítottuk a terrorista összeesküvést, és a terveknek megfelelően sor került a találkozóra” – mondta Juval Diszkin, a Sin Bét feje a kabinet szokásos heti ülésén.

Azt nem közölte, hogy a számos különféle csoportból álló Fatah mely frakciójához tartoztak az állítólagos összeesküvők.

Mint egy név nélkül nyilatkozó, magas rangú izraeli tisztségviselő elmondta, Diszkin azt is jelezte, hogy az izraeli hadsereg és a palesztin biztonsági szolgálatok “több terroristát” őrizetbe vettek és kihallgattak az ügyben, de egyeseket ezek közül szabadon engedett a Palesztin Hatóság az utóbbi napokban .

Olmert és Abbász augusztus 6-án találkozott először palesztin területen, Jerikóban, hogy előkészítsenek bizonyos dokumentumokat a nemzetközi Közel-Kelet-értekezletre.  

[popup][/popup]