A férget el lehet taposni

Eörsi István estje a MAZSIKE-ben szórakoztató volt, sőt tanulságos. Tetszett a hallgatóságot gyakran mosolyogtató, sőt megnevettető vagánysága és humora. Mégis rossz érzésekkel indultam hazafelé. Nem azért, mert a vallásos zsidó apától és a kikeresztelkedett családban született édesanyától származó Eörsi soha nem vallotta magát zsidónak. Ez mindenkinek magánügye. Hozzátartozik vagabund életstílusához, melynek következményeit rendre viselte. Az sem csökkentette az Eörsi előadásából áradó sziporkázó derűt, hogy nem ért egyet Izrael Állam politikájával. Nem gondolom, hogy mindenre bólogatnunk kell, ami ott történik.

Eörsi híd a kisebbség és a kirekesztők között. Magyar, még ha büszkélkedik is azzal, hogy senkihez sem akar asszimilálódni, még a magyarokhoz sem. Emberi értékeire tisztelettel tekinthetünk. Lehetséges-e azonban, hogy a zsidóságból való kiszakadása az általános humánum magaslatairól nézve erénnyé válhat? Melldöngető fajvédőktől telerondított korunkban az ellenségeitől örök védekezésre kényszerített zsidó nép önvédelmét is el kell ítélnünk? Örök vesztesnek kell-e lenni ahhoz, hogy elnyeljük a humanista széplelkek jóindulatát? A zsidóság mindig ontotta azokat, akik egy eszményi humánum oltárán saját identitásukat is feláldozták. A radnótikra, a szerbantalokra, a dérykre, az örkényekre gondolok.

Szerb Antalról, Lukács Györgyről, Déry Tiborról mesélt Eörsi, meg az ’56-os hősről, Angyal Istvánról. Meg Csurkáról. Arról a fajvédővé züllött tehetséges íróról, aki egyre inkább ránehezedik korunkra és lelkivilágunkra. Megtudhatjuk, hogy Csutka valamikor együtt zsugázott Déryvel, Lukács lakására járt, és barátjává fogadta Réz Pál, a műfordító. Azt is elmondja, hogy 1962-ben Szigligeten egy idős asszonynak támadt a részeg Csurka: ״Hitler elkövette a hibát, hogy csak a férjét gázosította el, de magát nem.” Csurkát, aki akkor még csak a legőszintébb részeg pillanataiban zsidózott, Déry és Lukács rimánkodták vissza az eltiltástól… (Eszembe jut az este a Frankéi Leó utcai kultúrteremben. Konrád György is idézte ezt a bizonyos szigligeti mondatot, amelyre és hasonlókra „Pistukám, ezt te sem gondolod komolyan”-nal csitítgatták. Azóta bebizonyította, hogy komolyan gondolta.)

Ezért jöttem el rossz érzésekkel arról az egyébként kellemes estéről. Felidézte bennem a hatvanas évek társaságainak hangulatát, a fel-felröppenő, a tisztességes lelkeket görcsberántó alattomos antiszemitizmusával. És azzal a hallgatósággal és összemosolygással cinkosságot vállalókkal. És azokkal a különféle identitású humanistákkal, akik elnéző barátságukkal a behemótot szalonképessé tették.

„Inkább a férgek egyenek meg, minthogy a férget megegyem” idézte Eörsi Karinthyt. Majd ravaszkás mosollyal hozzátette: ״de a férget el is lehet taposni…”

(-énis-)