A fekete egyenruhás hadisírgondozók támadása

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. augusztus 8. / Seres László Az elmúlt hónapokban a parlament, a kormány, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az OVB, a rendőrség és a Fidesz számos esetben igen sokat tett azért, hogy véletlenül se legyen bizalmunk a szabadság intézményei iránt – marad tehát az „ezek úgyis mindent megtehetnek” kádárista alapállás, illetve a Rend keresése, ha máshol nem, a military shopban és a Szkítia könyvesboltban.

  A magyar garda jelkepe  
  A Magyar Gárda jelképe  

Mielőtt végképp belesüppednénk a „jajistenem, náciveszély vs. ugyan már, egyesülési szabadság van” álvitába, leképezve ezzel a legfrissebb hazai médiabeszédet a Jobbik military-szárnyát illetően, szögezzük le hamar, hogy nem, nincs náciveszély, és nem, a Magyar Gárda felállítása nem pro forma, az alkotmány vagy az egyesülési jog szempontjából jelent problémát.De tegyük hozzá: azt jelent.

Tulajdonképpen örülni kéne, hogy valakik hamarosan tényleg átviszik az idős néniket a zebrán, szigorúan konszenzuális alapon, még ha úgy is néznek ki, mint egy deportálásban jártas Depeche Mode-fanclub. Szívderítő perspektíva, hogy fekete egyenruhás, árpádsávos egységek gondozzák majd a hadisírokat, ők tartanak majd Radnóti-estet a helyi művházban, ők védik majd a bánáti bazsarózsát és a horvát határt, a későbbi Nemzetőrség tagjaiként pedig nyilván ők segítik majd iskolába a szegregált cigánygyerekeket, mint tette anno az amerikai Nemzeti Gárda a fekete kisiskolásokkal.
Némi kétely akkor merül fel az emberben a totális humanizmus eljövetelével kapcsolatban, amikor azt olvassa Vona Gábor Jobbik-elnöktől, hogy a hon-, polgári- és katasztrófavédelmi feladatokra, valamint kulturális hagyományőrzésre szakosodott Magyar Gárda (logó: fekete alapon fehér üvöltő oroszlán) tagjai fegyveres kiképzésre készülnek a hazai lőtereken, illetve „ökölvívó edzők, vagy más küzdősportok művelői (…) is erősíteni fogják az önvédelmi ismeretek elsajátítását”. Mert kérdem én, minek célba lőni a hadisíroknál, minek a küzdősport a polgári védelemben? Nem ez a cél, ezt ők tudják a legjobban.
Hogy pontosan mi lehet a gárda célja, azt az olyan beavatottak tudhatják, mint Bencsik András, aki blogján elárulta, hogy az alapítók „meglepően hosszú és türelmes előkészítő munkával teremtették meg számára a fejlődés lehetőségét”. Nem érdektelen információ, hogy „az illetők mindent alaposan végiggondoltak, mindent részletesen megvitattak, előre feltérképezték a lehetséges veszélyeket, meghatározták a célt, a küldetést”, és milyen jó, hogy „a munkából idő előtt semmi nem szivárgott ki”. Igen, koncepció az lehet a dologban, pl. jó lenne tudni, hogy a Fidesz-közeli Für Lajos hogyan is kerül itten képbe.
A politika teszi a dolgát gárdaügyben: a kommunisták betiltanák, az internetes nácik a mennybe menesztik, a pártok többé-kevésbé elhatárolódnak, de az ellenzék azért jól kiáll az egyesülés szabadsága mellett (amelyet senki nem fenyegetett), Kóka János pedig, aki nemrég még valakinek a mobiltelefonjára üzenetet küldött Orbán Viktornak, most magyar zászlót postázott a Fidesz elnökének, nyilván nem függetlenül attól, hogy Orbán néhány hónapja úgy határolódott el az árpádsávosoktól, hogy magát a zászlót jól rehabilitálta. A leglényeglátóbban az MDF fogalmazott: a gárda célja „a csendes többség megfélemlítése”.
De még ha a többség meg is ússza, a kisebbség nem feltétlenül. A Jobbik pl. nyíltan „cigánybűnözésről” beszél, nemrég pedig ugye meleg felvonulók ellen mozgósított, sőt, elrettentési célú lefotózást hirdetett meg, majd az általa iskialakított hangulatban néhány ellentüntető kiadós verésekkel mutatta meg a melegeknek, mire számíthatnak hosszú távon.
De maradjunk csak a lefotózás című látszólagos bagatellnél: a szenzitív személyes adatok beszerzése és tárolása már átvezet bennünket abba a jogi szürke zónába, ami egyáltalán lehetővé teszi a rendbe vetett bizalom jelentős megingását, és állami joguralom követelése helyett az erős kezű lokális, ill. regionális rendteremtés iránti mély vágyat. Valaki bazmeg csapjon már oda, és aki az utcán rendszeresen, egyenruhábanerőt demonstrál, az előbb-utóbb oda is fog.
Vagy nincs ilyen jogi szürke zóna? Emlékszik Ön arra, mit mondott az ombudsman arról, szabad-e készíteni/tárolni/közölni fotókat a meleg felvonulókról? 17 évvel a rendszerváltás után meg tudná-e mondani biztonsággal, hol a határ szabad szólás és gyűlöletre uszítás, joghézag és nettó jogtalanság között? Na ugye.
Az elmúlt hónapokban a parlament, a kormány, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az OVB, a rendőrség és a Fidesz számos esetben igen sokat tett azért, hogy véletlenül se legyen bizalmunk a szabadság intézményei iránt – marad tehát az „ezek úgyis mindent megtehetnek” kádárista alapállás, illetve a Rend keresése, ha máshol nem, a military shopban és a Szkítia könyvesboltban.
A jogi-társadalmi szürke zóna felidézésénél semmiképpen se felejtsük el a Jobbik azon, méltatlanul kis publicitást kapott akcióját, mely szerint árpádsávos zászlókat osztogatnak helyhatóságoknak, és eddig úgy száz önkormányzat át is vette tőlük a nyilas korszakra abszolúte nem emlékeztető, derűs identitáspolitikai lobogót. A zászló tavalyi mainstreambe kerülése óta a Magyar Posta immár gondtalanul adhat ki közös árpádsávos emlékbélyeget a Magyar Mérce c. Jobbik-közeli lappal („küldje akár céges leveleit is exkluzív bélyeggel!”), nyilván a posta is nézte Orbánt a TV2-n.
Vegyük mindehhez a tavalyi Kossuth téri árpádsávos tízezrek pillanatnyi szervezetlen állapotát és azokat a náci honlapokat, amelyek amerikai szerverről, álnéven bátran uszítanak zsidók, romák, melegek és liberálisok ellen, nyíltan közzéteszik bírák, ügyészek, politikusok, újságírók lakcímét, telefonszámát, és amely weblapok szinte egyhangúan rácuppantak az újonnan nyíló egyenruhás lehetőségekre – máris egy olyan network képe bontakozik ki a szemünk előtt, amelynek a fekete egyenruhás, kilenc oroszlánnal és Für Lajossal súlyosbított alakulata csak az egyik, de messze nem az egyetlen problémája.

Jól látja kuruc.info olvasója: „a Magyar Gárda egy hatalmas lehetőség kitörni a fiatalok számára! Minél több fiatal jelentkezik nagy lelkesedéssel, annál nagyobb az esélye annak, hogy a szabadkőművesekhez hasonló zsarnoki rezsimekkel szemben egyenlő oldalra billenjen a mérleg!” Úgy is van, szebb jövőt! Billenjen egyenlő oldalra az a mérleg! A fiatalok kitörésre várnak, a mérleg billenésre, a nép rendre – előbb-utóbb csak összenő ebben a köztársaságban, ami összetartozik.

(Forrás: www.hirszerzo.hu)

[popup][/popup]